A Kossuth-díjas művész túl van már a két oltáson, de szerinte vannak, és kell is alkalmazni alternatív eszközöket a koronavírus legyőzésére. Ilyen az emberi rezgésszám emelése, ami hatékony a járvány leküzdésében.

Az elsők között volt, aki regisztrált a koronavírus elleni oltásra

A 72 éves Reviczky Gábor bár remek egészségnek örvend, de nagy dohányos, ezért pontosan tudta, hogy kemikáliák nélkül nem lesz esélye a vírus ellen. A lassan fél évszázada pályán lévő színész szerint azonban az oltás mellett lehet, sőt kell is olyan alternatív gyógymódokat alkalmazni, amelyek segítségével legyőzhető lesz az egész bolygót megfertőző koronavírus. Ilyen a rezgésszámemelés, melyet gondolatok útján lehet irányítani. Amikor Reviczkyt arról kérdezték, hogy milyen kö­rülmények között találkozott a boldogságrezgés fogalmával, a világ legtermészetesebb mód­ján azt válaszolta: amikor egy kvantumfizikáról szóló könyvet olvasott.

Reviczky a boldogság szintjén rezeg (Fotó: Bors)

– A színészet mellett mindig is foglalkoztatott a fizika, szeretem, szeretném megérteni a körülöttünk lévő világot, akár a legapróbb sejtek működésének szintjén is – mondja a Bors megkeresésére a színész. – Éppen ezért hosszú évek óta olvasok ilyen témájú könyveket, cikkeket, tanulmányokat, az abban leírtakat pedig igyekszem alkalmazni. Ilyen a boldogságrezgés té­mája is. A koronavírustól nagyon sokan félnek. A félelem szintje mérhető, 5 hertzen rezeg, a boldogság pedig 250 hertzen. A koronavírus sejtjei azonban már 20 hertzen elpusztulnak. Ez azt jelenti, hogy ha az embereknek sikerülne pozitív irányban befolyásolniuk a hangulatukat, sokkal kisebb eséllyel telepednének meg a szervezetükben a vírusok, mint most. Vidám zenéket kell hallgatni, kedves filmeket, kabarét nézni, és máris jobb lenne a helyzet.

Reviczky Gábor nem a levegőbe beszél, otthon, saját magát is aláveti a boldogságrezgés-terápiának.

– Olyan videókat nézek otthon, melyek vizuálisan és hangilag is emelik a rezgés­szintemet – mondja a művész, majd így folytatja: – Emellett a munkám is boldogsággal tölt el, vagyis magasabb rezgésszinten tart. Szerencsés vagyok, mert a pandémia alatt is megtaláltak a feladatok, sokat szinkronizálok, narrálok, készül az Erdei utakon című műsorom újabb része, interjúkat adok, fotózáson veszek részt… Hi­szek abban, hogy ha képesek vagyunk a legapróbb dolgoknak is örülni, az hozzájárul az egészségünk támogatásához.