Újra értünk énekelnek a legnagyobb magyar sztárok a TV2-n, ugyanis május 30-án, gyereknapon tér vissza a Neked énekelek című jótékonysági műsor.

Árvákon segítenek

A nagyszabású zenés műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek majd adományokat, miközben olyan hazai sztárok szórakoztatják a nézőket többek között, mint Majka, Demjén Ferenc, Miklósa Erika, Janicsák Veca, Horváth Charlie, Tóth Vera, Tóth Gabi, és Radics Gigi.

Megrendült sztár

Gigi tavaly októberben adott életet kislányának, Bellának, így egy percig se habozott, hogy elfogadja a felkérést, ezzel megsegítve azokat a gyerekeket, akik félárvák, árvák lettek a világjárvány miatt.

– Mindig a szívemen viseltem a védtelen gyermekek sorsát, de amióta édesanya vagyok, ez az érzés még inkább felerősödött. Már tavaly is felléptem a gálaesten, akkor még kismamaként, és most sem gondolkodtam egy percig sem, főleg, amikor megtudtam, hogy a koronavírus árváin segíthetek a zenésztársaimmal. Egy szülő elvesztése felfoghatatlan tragédia, a hiányukat semmi és senki nem pótolhatja. Nekünk, ismert embereknek az is a feladatunk, hogy kiálljunk a nehéz sorsú embertársainkért és ilyen helyzetekben rögtön segítő kezet nyújtsunk – fogalmazott a Metropolnak a sztár.

Jótékonykodik Radics Gigi (Fotó: Metropol)

Kollégák közt

A nagyszabású gálaműsor próbái már el is kezdődtek, ahol Gigi közel egy év kihagyás után találkozott számos, számára kedves, rég nem látott kollégával.

Bella születése és a koronavírus-járvány miatt régóta nem találkoztam a pályatársaimmal, a próbán viszont végre sokakkal összefuthattam. Nagyon jó érzés volt, olyan, mint egy osztálytalálkozó. Mindenki megsínylette ezt az egy évet, a koncertmentes életet, mégis úgy köszöntöttük egymást, mintha tegnap váltunk volna el. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy reméljük, hamar visszatérhetünk a színpadra a közönséghez – mondta bizakodóan az énekesnő.

Várkonyi Andrea visszatér

A jótékonysági est azért is különleges, mert hosszú idő után visszatér a TV2 képernyőjére Várkonyi Andrea. A műsorvezetőnő társai pedig Stohl András és Till Attila lesznek a gálaesten.

Várkonyi Andrea visszatér a képernyőre (fotó: BORS/Végh István)

Alapítvány segíti a gyerekeket

A koronavírus-járvány harmadik hullámában sajnos többszáz gyermek vesztette el egyik vagy mindkét szülőjét. Az ő megsegítésükre hívta életre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Regőczi István Alapítványt. A szervezet nagykorúvá válásukig támogatja őket anyagilag, amíg szakmát, vagy diplomát szereznek. A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács segítségével a felajánlások fogadása – a tavalyi műsorhoz hasonlóan – idén is a „Nemzeti Összefogás” vonalán, illetve számlaszámán történik. A TV2 jótékonysági műsorában érkezett felajánlások teljes egészében az alapítványhoz kerülnek.