RETRO RÁDIÓ

Pelé vallomása: Minden barátnőmnek és feleségemnek elmondtam, hogy hűtlen vagyok





Maga sem tudja, hány gyermeke van a nagyvilágban...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.21.
hűtlenség

Pelé a pályafutása csúcsán kihasználta, hogy a hírneve miatt a lábai előtt hevertek a nők – vallotta be a háromszoros világbajnok, 80 éves egykori brazil futballista. Igazából a mai napig nem tudja, mennyi gyereke született az egyéjszakás kalandjaiból – számolt be a Ripost.

A Netflixnek készült dokumentumfilmből a The Sun közölt részleteket. „Őszintén szólva, volt néhány olyan kapcsolatom, amiből gyermek született, és csak évekkel később értesültem róla.” – mondta Pelé.

Pelé háromszor nősült, hivatalosan hét gyermeket kötnek a nevéhez. Közülük öten az első két házasságából születtek. A brazil focista 1968-ban összejött a házvezetőnőjével, akitől egy lánya született. A bíróság kimondta, hogy ő az apa, de a „Fekete Gyöngyszem” nem ismerte el. Aztán egy újságírónővel is összehoztak egy lányt.

„Minden barátnőmnek és feleségemnek elmondtam, hogy hűtlen vagyok. Soha nem hazudoztam. Játékosként nagyon népszerű voltam a hölgyek körében, előfordult, hogy az ajtón sem tudtam kimenni, annyian vártak rám.”

Pelé 16 évesen kezdte profi karrierjét a Santos csapatában, ahol csaknem két évtizeden át játszott. 1958-ban, 17 évesen, minden idők legfiatalabbjaként nyerte első világbajnokságát Brazília színeiben, ezt a rekordot még mindig tartja. 1962-ben és 1970-ben is vb-címet szerzett, ő az egyetlen, aki három világbajnoki aranyérmet nyert.

Pelé az utóbbi években csak kerekesszékben tudott megjelenni a nyilvánosság előtt, többször kórházba került vese- és prosztataproblémákkal.





Ezeket olvastad már?
Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás