
Akár egy sellő: bikinire vetkőzve mutatta meg csodás alakját az egykori playmate
Egyszerűen nem fog rajta az idő vasfoga!
Célegyenesbe érkezett az Exatlon Hungary, már csak pár hét van hátra és kiderül, ki lesz a női és férfi győztes.
Az Exatlon tele van meglepetésekkel, ezen már meg sem lepődünk, a tegnapi adás feltette az i-re a pontot. Olyan meglepetésben volt részük a Bajnokoknak és a Kihívóknak, ami eddig még egy műsorban sem volt. A meglepő fordulat nemcsak a versenyzőket lepte meg, de a nézőket is.
Palik László elmondta a játékosoknak, hogy mit nyerhetnek, a hír hallatára a versenyzők szája is tátva maradt, hiszen a nyertes csapat egy nap erejéig kipróbálhatja, milyen egy dollármilliárdos élete, hogy az a réteg milyen luxuskörülmények között éli meg mindennapjait.
Elképesztő csata volt, mind a két csapat erőn felül teljesített, de a végén a Kihívók jöttek ki győztesül. Majd amikor új nap virradt, elindultak a megérdemelt nyeremény felé. A Kihívok csapatát egy limuzin fogadta, ez már önmagában is felspannolta a játékosokat, de itt még volt egy extra meglepetés... A műsorvezető Palik László volt a sofőr, aki egy magánrepülőhöz szállította a győzteseket. Majd jött az újabb meglepetés, a repülőn Gelencsér Timi volt a légiutas-kísérő.
Gelencsér Timi légiutas-kísérőként is vadítóan néz ki, erről egy képet is megosztott az Instagram-oldalán. Meg kell hagyni, Timi ebben a szerepben is jól debütált.
Lacinak nemcsak a műsorvezetés áll jól, hanem a sofőrködés is, igazi színészi alkotást láthattunk tőle. Ha lemaradtál volna a keddi részről, akkor most mutatunk egy kis részletet.
Egyszerűen nem fog rajta az idő vasfoga!
Meg akarja óvni gyermekeit a nyilvánosság figyelmétől.
Egy gigászi, több, mint háromórás show-val készülnek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.