A karácsony sokak egyik kedvenc ünnepe, így nem is véletlen, hogy vannak, akik már jóval hamarabb elkezdenek ráhangolódni az ünnepekre. A sztárvilágban sincs ez másképpen, ezért összeszedtünk pár ismert embert, akiknél már novemberben elkezdődik a karácsonyi őrület.

Tóth Andi már visszaszámol

Tóth Andi nem titkoltan imádja a karácsonyozást, és már most igyekszik a lehető leginkább karácsonyi hangulatba kerülni. Az énekesnő már elkezdett karácsonyi kellékeket nézni, ráadásul az Instagram-oldalán, és gyakran még a Dancing with the Starsos párja, Andrei Mangra Instagram-oldalán is visszaszámol karácsonyig. A követői pedig így mindig tisztában vannak azzal, hogy mennyi idejük van még beszerezni a karácsonyi ajándékaikat.

Tóth Andi imádja a karácsonyt, már visszaszámol (Fotó: Instagram)

 

Erdélyi Mónikáék a korai karácsonyt szeretik

A műsorvezető még pár évvel ezelőtt vallotta be a Mokkában, hogy ő és kislánya, Molli eléggé karácsonymániásak. Az elmondása alapján már november elején el szokták kezdeni a felkészülést, és az otthonuk minden szegletét mindenféle ünnepi mütyürrel díszítik fel.

„Nálunk évek óta november elején elindul már a készülődés. Mi nagyon szeretjük a karácsonyt, ezért több fát is állítunk. Minden évben öt karácsonyfánk van. Mindkét fürdőszobában, sőt a mellékhelyiségben is feldíszítünk egyet” – árulta el akkor a sztár anyuka, akinél egyébként évente változik, hogy éppen milyen színben pompázik a karácsonyfa.

Minden évben más színű a dekoráció (Fotó: Youtube)

Dukai Regina megőrül a hangulatért

Dukai Regina még a közösségi-oldalain is büszkén szokta vállalni, hogy mennyire szereti a karácsony hangulatát. Az évek alatt több olyan posztja is volt, amiben el is árulta, hogy neki nincs olyan, hogy túl hamar díszíti fel a fáját.

„Tegnap egy bevásárlóközpontban jártam. Az egész épületet a forraltbor, narancs és fahéj illata járta át, az egyik üzlet hangszórójából pedig a The Christmas Song szólt Glen Campbelltől és hirtelen még szívem is gyorsabban dobogott. Egyszerűen szeretem… nincs miért mentséget keresnem, hogy miért pompázik nálam már két hete a karácsonyfa, nincs túl korán, nem unom meg és NEM, nem veszíti el a varázsát! – írta egy pár éve novemberben az Instagram-oldalán megosztott képéhez.

Nincs ez másképpen idén sem, hiszen a gyönyörű modell Instagramja már most karácsonyi hangulatot öltött, hiszen minden képén szerepel a gyönyörű mélyzöld szín.

Regi szerint sosincs túl korán felállítani a fát (Fotó: Instagram)

Zalatnay Saroltánál egész évben áll a fa

Az énekesnő imádja a karácsonyt, de a téli szezonon kívül is szívesen díszíti a fát az aktuális évszaknak megfelelő öltözetbe.

„Nálam egész évben karácsony van. A fenyőfát mindig az adott ünnepnek megfelelőn alakítjuk át. Igaz, idén elkéstünk, Valatin-napon nem tettünk fel külön szívecskéket az ágakra, de így is szép piros volt. Sorrendben, először Mikulásra díszítjük fel, majd karácsonyra, aztán jön a Valentin-nap, májusban pedig májusfa lesz belőle. Olyankor élővirágot is teszünk rá, aztán húsvétkor kis nyuszikat és tojásokat, ősszel pedig halloweenjelmezbe öltöztetjük a fát” – árulta el az énekesnő.

Egész évben van feldíszített fája (Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost)