RETRO RÁDIÓ

Nincs több fülbemászó sláger, feloszlik a világhírű duó





Az elektronikus zenei formáció bejelentette feloszlását, befejezve a 28 évig tartó közös munkát, amely olyan slágerekkel ajándékozta meg a rajongókat, mint az Around the World és One More Time.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.23.
Vége!

A Daft Punk a YouTube-on Epilogue címmel közzétett videóban jelentette be a közös munka végét az 1993-2021 dátumot vetítve a képernyőre. A Variety amerikai szórakoztatóipari honlap ügynöküket, Kathryn Fraziert idézte, aki megerősítette a kettős szakítását, de részleteket nem közölt róla.

A duó két tagja, Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo még a középiskolában ismerkedett meg Párizsban. Kezdetben egy Darlin' nevű együttesben játszottak, 1994-ben jelent meg a Daft Punk együttes első kislemeze, a The New Wave.

Legnagyobb sikerük a Random Access Memories című lemez volt, amely 2013-ban elnyerte az év albumának járó Grammy-díjat, és amelyről a Get Lucky című dal megkapta az év felvételéért járó Grammyt.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás