RETRO RÁDIÓ

Nem fogta vissza magát R. Kárpáti Péter, ez a tömör véleménye a vírusról





Csupán egyetlen utat lát a színész, hogy újra minden a régi legyen.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.01.27.
átoltottság

„Alattomos kis dög ez a vírus”

R. Kárpáti Péter mindenkit arra biztat, akit csak tud, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat a koronavírus elleni vakcinával. A színész szerint ez az egyetlen út, amivel visszakaphatjuk a régi életünket. A pandémia miatt jó ideje csupán csak álmodozhat arról, hogy magához ölelhesse gyermekeit. Az utóbbi hónapokban csak két méter távolságot megtartva találkozott velük, és ebből már nagyon elege van. Ezért is regisztrált a koronavírus elleni vakcinára.

„Egyrészt nagyon fontosnak tartom, hogy minél több ember megkapja a vakcinát, mert akkor ez a vacak vírus annál kevésbé lesz képes terjedni és megbetegíteni embertársainkat. Minél hamarabb meglesz az átoltottság, annál hamarabb áll helyre a gazdaság, és talán végre minden úgy megy tovább, mint korábban” – kezdte a Ripostnak a népszerű színész, majd rögtön hozzátette: „Nagyon rossz dolog, hogy távolról, a kerítésen keresztül kell integetni a saját rokonainknak, és nem tudom megölelni, megpuszilni őket. Lélektanilag ez nagyon megvisel. De muszáj fegyelmezettnek lenni, jó példával elöl járni.”

Amióta kitört a világjárvány, a színész igyekszik minden szabályt betartani, még az esélyét sem adta meg, hogy megfertőződhessen a koronavírussal.

„Én nagyon félős vagyok: fertőtlenítés, kézmosás, maszk és kevés érintkezés, ezeket igyekszem maximálisan betartani. Nagyon szomorú, hogy vannak hasonlóan körültekintő embertársaink, akik Isten se tudja hogyan, de mégis elkapták a Covidot. Alattomos kis dög ez a vírus” – fogalmazott R. Kárpáti, aki reméli, hamarosan újra szórakoztathatja a közönségét.

„A mi szakmánkban nagy a leállás, és nagyon nagy a baj. Ezért is igyekszem biztatni mindenkit, akit csak tudok, hogy oltassa be magát, hogy minél előbb meglegyen az átoltottság. Onnantól kezdve ismét megszünhetnek a korlátozások, és mindenki teheti a saját dolgát. A színész szórakoztat, a vendéglátós jóllakat, a zenész koncerteket ad, az utazási iroda pedig ismét tömve lesz...”





Ezeket olvastad már?
A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás