RETRO RÁDIÓ

Elárulta: Molnár Anikó ezeket a pasikat tudná elképzelni maga mellett





Két éve ilyenkor még az egykori Nagy Ő boldog párkapcsolatáról szóltak a szalagcímek, azonban Anikó ma már újra az igazi társ utáni vágyáról mesélt, akivel összebújhatna a vidéki nyugalomban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.16.
vidéki szerelem

Molnár Anikót a 2003-as beköltözős valóságshow-s szereplésével ismerte meg a nagyközönség, majd egy évvel később újra a reflektorfényben láthattuk a Nagy Ő-ben, a TV2 nagyszabású televíziós társkereső műsorában. Az egyébként civilben sminktetoválóként dolgozó Anikó időközönként feltűnik egy-egy műsorban azóta is, de az élet furcsa játéka, hogy az egykori Nagy Ő számára még nem jött el az a társ, akivel megállapodhatna – írja a Bors.

Nekem társra van szükségem, nem partnerre vagy párra. Egészen más a kettő: a társban megtalálhatnám azt, akivel leélem az életemet, aki a támaszom, és elfogad úgy engem, ahogyan vagyok. Én is ugyanezt tudnám neki viszonozni, így lenne teljes az életem” – kezdte a lapnak Anikó.

A jelenleg Pomázon élő híresség a Borsnak elmondta, hogy odavan a vidéki életért, sőt még kijjebb is szívesen költözne, a legnagyobb vágya talán egy Balatonra néző ház lenne, óriási kerttel, kutyákkal, macskákkal vagy tanyasi állatokkal benépesítve.

Nálam az összes állat a haverom lenne, így nyilvánvaló, hogy még egy tyúkot sem vágnék le soha!” – tette hozzá viccesen, de meggyőződéssel Anikó. A lap kérdésére, hogy élne egy tanyán is akár, azonnal rávágta, hogy egyértelműen igen! Az ingázás azonban a munka miatt sajnos nagy gondot okozna, ha túl messze mennének. Szakmája alapján ugyanis Anikó képzett sminktetováló és maszkmester már tíz éve.

„Egyelőre nincs társam, így minden időmet a munkám tölti ki, amit imádok. Viszont nem adom fel, és továbbra is hiszem, hogy számomra is létezik és eljön egyszer a Nagy Ő.”

Van olyan, akinek nem mondana nemet

Molnár Anikó bevallotta, hogy ritkán néz tévét, de ha igen, akkor mindenképp az énekes műsorokat favorizálja. Elmesélte, hogy a Nagy Duettben például el tudná magát képzelni szereplőként akár Schwarz Dávid, Dolhai Attila vagy Bereczki Zoltán partnereként, de Takács Nikolasnak sem mondana nemet!





Ezeket olvastad már?
Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás