RETRO RÁDIÓ

Megvan, ki kapja a magyar zenei életműdíjat!





A hagyományos nyári időpont helyett január 23-án a Duna Televízió kétórás showműsorában adják át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.08.
Petőfi Zenei Díj Horváth Charlie

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat 12 kategóriában kapják a hazai könnyűzene legjobbjai. Az életműdíjat idén Horváth Charlie veheti át - olvasható a közleményben.

Az összegzés felidézi, hogy a 2016-os alapítás óta a VOLT, majd a STRAND Fesztivál ad otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjának. Az országos rádió és tévé nevével fémjelzett Petőfi Zenei Díjakat hagyományosan minden évben tízezres közönség előtt, élő adásban adták át, 2020-ban azonban, mint minden fesztivál, a STRAND, és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj gálája is elmaradt.

„Kerestük a legjobb megoldást arra, hogy méltó körülmények között pótoljuk a 2020-as Petőfi Zenei Díjat, végül a VOLT Produkció szervezőcsapatával közösen döntöttünk úgy, hogy biztonságos körülmények között, stúdióban rendezzük meg a gálát azzal az elvárással, hogy a megszokott színvonalat és kínálatot vigyük képernyőre. Január 23-án a Duna Televízió főműsoridőben tűzi műsorára az idei gálát” - idézi a közlemény Medvegy Anikót, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatóját.

A kétórás showban kilenc kategóriában hirdetik ki a 2020-as év legjobbjait. „A nomináltakat a Petőfi Rádió egy éves játszási listája adja, a jelöltekre még 2020 tavaszán szavazhatott a közönség, így most a rajongók és az előadók a megszokottnál tovább várhattak az eredményre” - fogalmazott a közlemény szerint Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

A díjazottak közül néhány már tavaly óta publikus

A Dal 2020 adásában adták át az év dalának és akusztikus dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, az év felfedezettjének, a Tortugának és A Dal 2020 legjobb dalszövegírójának, a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasának, Molnár Tamásnak.

Mint írják, Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj alapítója és producere, a VOLT Produkció vezetője most is különleges programot ígér.

A fellépők között lesz például Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly, Pataky Attila, a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz, a 15 éves Irie Maffia és a Kelemen Kabátban is, kivétel nélkül erre az alkalomra készült, egyedi produkcióval.

Megemlékeznek a tavaly elhunyt Balázs Fecóról, Bergendy Istvánról, valamint az Omega két tagjáról, Benkő Lászlóról és a Mihály Tamásról.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás