RETRO RÁDIÓ

Marco Rossi családja könnyekben tört ki a magyar gól után





Élőben nézte meg az F csoport mérkőzését Marco Rossi fia, lánya és felesége is. A család egy emberként szurkolt a magyarokért.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.20.
magyar szív

A meccs lefújását követően Simone Rossi, a mester fia nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a benne kavargó érzelmekről.

„Próbálom, de nem tudom szavakba önteni, mit érzek mostˮ – mondta a lapnak a 28 esztendős Simone – „A portugálok elleni teljesítmény is lenyűgöző volt, de amit a franciák ellen mutatott a csapat, az hihetetlen! Amikor Fiola Attila gólt lőtt, legalább annyira boldog voltam, mint amikor Szoboszlai Dominik betalált Izland kapujába. Nem szégyellem, sírtam. A meccs után olyan érzések kavarogtak bennem, mint még soha.

Az Eb ideje alatt csak nehezen tudják tartani a kapcsolatot édesapjukkal, ugyanis a külvilágtól elzárva edzenek és alszanak együtt a válogatott játékosai, illetve a stáb, hogy minél jobban kizárják a koronavírus-fertőzés esélyét.

Nagyon, de nagyon büszke vagyok a magyar válogatottra, a magyar szurkolókra, no és az édesapámra. Már csak egy kívánságom van, ami az utolsó csoporttalálkozóval kapcsolatos, de azt megtartom magamnak... De egyvalamit mondhatok még szívből: hajrá, magyarok!” – nyilatkozta a lapnak a fiatal vízilabdázó.

Balról a második Gaia, Marco Rossi lánya, középen a fia, Simone Rossi, a jobb oldalon pedig a tréner felesége, Mariella (Fotó: Nemzeti Sport)





Ezeket olvastad már?
Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Bodrogi Gyula 90 éves – Családtagjai üzentek a szülinaposnak

Bodrogi Gyula 90 éves – Családtagjai üzentek a szülinaposnak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás