Nagy port kavart, hogy Curtis ismét cserben hagyta jó barátját és énekestársát, Majkát, amikor nem jelent meg a villányi közös koncertjükön. A rapperek közös pályafutása során nem ez volt az első alkalom, hogy Curtis nem jelent meg a koncerten, de a mostani lehet az utolsó.

Forrás: hot! magazin

Attila 2018-ban egyszer már cserben hagyta Pétert és a csapatot, akkor drogproblémák miatt szakított a két előadó, majd Curtis erőt vett magán, és újra ketten nyomták a rappet. Most, négy évvel később Majkának újra egyedül kellett elhadarnia az összes szöveget – olvasható a hot! magazin szerdai számában.

„Egyelőre mindenki tanácstalan. Petiék is azt szeretnék, ha Attila jobban lenne, ha elmaradnának a problémák közöttük, de meg kellett hozniuk egy döntést: így nem mehet tovább, hiszen egy teljes stábot kell eltartaniuk. Most úgy tűnik, nagyon kevés az esély a közös folytatásra, átléptek egy határt” – magyarázta a hot! magazinnak egy bennfentes.

Még több részletért keresd a lapot az újságárusoknál.