RETRO RÁDIÓ

Dráma és könnyek, magyar sztárok, akiket borzasztó tragédia ért





A siker, fény és csillogás sokak szerint mindenre gyógyír. Pedig sajnos a művészvilágban is akadnak, akik komoly tragédiákat éltek át, amelyeket talán sosem képesek feldolgozni.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.09.28.
katasztrófa

Zalatnay Sarolta

Az énekesnő évekkel ezelőtt legyőzte a petefészekrákot, azóta félévente jár kontrollra. A börtönt is megjárta, miután elítélték 36 rendbeli, nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt. 2004. október 26-án vonult be a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe. Két év letöltése után, 2006-ban szabadult.

Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Rékasi Károly

A színész sokáig szinte fürdött a rivaldafényben és a sikerben, hiszen a Barátok közt által országosan ismertté vált, és színházi felkérésekben sem szűkölködött. 2015. június 30-án azonban megváltozott az élete, amikor motorjával súlyos balesetet szenvedett. Az ütközés során fejsérülést, valamint boka-, medence- és combcsonttörést szenvedett. Sokáig színpadra sem tudott állni, és a televíziós munkáját is fel kellett függesztenie, a rehabilitáció évekig tartott, tíz műtéten esett át, és a legutóbbi hírek szerint csípőprotézisre van szüksége. Ennek ellenére igyekszik teljes életet élni, nemrégiben feleségül vette Pikali Gerdát.

Fotó: Bors

Bangó Margit

Az énekesnő élete legnehezebb évein van túl: megküzdött a daganatos betegséggel, ráadásul egyetlen gyermekével, Marikával kilenc hosszú éven át nem beszéltek egy családi konfliktus miatt. Ezekben az években csak az egyik unokájára, Tinára, és annak családjára számíthatott. A békülés végül tavaly télen következett be a Kossuth-díjas énekesnő kezdeményezésére: felhívta a lányát, akivel aztán öt órán keresztül, könnyek között békültek ki.

Fotó: Metropol/Markovics Gábor

Karda Bea

Az énekesnő kétszer is megküzdött az emlőcsomórákkal, legutóbb 2019 decemberében feküdt kés alá. Bea mindennél fontosabbnak tartja a rendszeres rákszűrést, hiszen ő is ennek köszönheti az életét. 2007-ben, az első megbetegedése után öt évvel azt hitte, végleg meggyógyult, de rá kellett döbbennie, hogy sajnos nincs biztonságban. Pozitív szemléletének, férjének és erejének köszönhetően talán végleg legyőzte a szörnyű kórt.

Fotó: Metropol/Markovics Gábor

L.L. Junior

A rapper minden szülő rémálmát élte át 2019. augusztus 31-én, amikor kisebbik fiát, Dávidot elgázolta egy szabályosan közlekedő autó a zebrán. A gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a gyors újraélesztés sem menthette meg az életét.

Fotó: Metropol/Máté Krisztián

 





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás