RETRO RÁDIÓ

„Nincs harmadik fél” – meglepő részletek derültek ki Kulcsár Edina és Csuti válásáról





A celebpáros rengeteget küzdött azért, hogy működjön a kapcsolatuk, ám ez véget ért. A Nyerő Páros műsor átka utolérte őket is.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.15.
szakítás

A tegnapi napi bombaként robbant a hír, hogy Kulcsár Edina modell és vállalkozó férje a Nyerő Párosból is ismert Szabó András „Csuti” válik. A férfi egy szomorú hangvételű Facebook-posztban tájékoztatta követőiket arról, hogy több hónapos párterápiák és küzdelem után nem sikerült helyrehozniuk a vakvágányra futott házasságukat.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a fő indok az volt, hogy „mindkettőjüknek más a szeretet nyelve”.

Most a Blikknek Csuti elárult néhány bensőséges információt a szakítás körülményeiről.

„Most nem vagyok jól, de Edinával közösen hoztunk egy döntést, ami elkerülhetetlen volt. Nincs harmadik fél, már nem működött jól a kapcsolatunk. A közleményben mindent elmondtam, amit szerettem volna, a legfontosabb viszont, hogy a gyerekek ebből semmit ne érezzenek” – nyilatkozta a lapnak Csuti.

A Nyerő páros korábbi résztvevőinek nagy része elvált vagy szakított (Fotó: Bors)

Azért vált szükségessé kihangsúlyoznia, hogy nem volt harmadik fél, ugyanis a közösségi média kommentelő nagy része ezt a pletykát kezdte el terjeszteni, a vállalkozó pedig tisztázni akarta, hogy ez csak kitaláció. A páros 2016 óta volt együtt és két közös gyereket nevel.

Kulcsár Edina is megosztott egy közleményt a válásukkal kapcsolatosan:

Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk, és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra. Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így, és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől” – írta a szépségkirálynő.





Ezeket olvastad már?
Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás