RETRO RÁDIÓ

Dráma: életveszélyes állapotban volt a Sztárban sztár leszek! énekesnője anorexiája miatt





Krizsán Lili súlyos állapotba került, már nem tudja elkerülni a kórházi kezelést. A Sztárban sztár leszek! 21 éves versenyzője a Borsnak elárulta, súlyos anorexiától szenved, emiatt gyógyszeres kezelésre és vitaminkúrára szorul.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.30.
testképzavar

Krizsán Lili komoly étkezési és testképzavarral küzd, amit képtelen egyedül leküzdeni. A Sztárban sztár leszek! versenyzője a Borsnak elmondta: régóta szenved, de már csak 44 kilót nyom, lassan arra sem képes, hogy leküzdjön egy falatot a torkán. Az énekesnő hosszú évek után, de remélhetőleg még időben fordult orvoshoz.

Anorexiával küzdök, ami rendkívül súlyos szorongást okoz számomra. Évek óta tart ez az állapot, de egyre nehezebben viselem. A Sztárban sztár leszek! hatalmas erőt adott nekem, ahogy a mesterem, Köllő Babett is, akinek az unszolására megvizsgáltattam magam és felmérték az állapotomat – kezdte az énekesnő, aki nemrég drámai híreket kapott az orvosától.

– Szó szerint azt mondta, hogy ha így folytatom, életveszélyes állapotba kerülök. Nem hatott rám ijesztően, de eldöntöttem, hogy befekszem a kórházba és kezeltetni fogom magam, mert a karrieremet nem akarom kockára tenni – jelentette ki Lili, aki táp­anyag híján fizikailag is nagyon rosszul érzi magát.

Tudja, meg kell gyógyulnia

A laboreredményem szörnyű lett, a kálium- szintem annyira alacsony, hogy sürgősen kezelésre lesz szükségem. Nyilván erőtlenebb vagyok és szédülékeny. Össze kell szednem magam, nem állhatok színpadra úgy, hogy bármikor leszédülhetek róla. Elő akarom adni a dalaimat és énekesnő akarok lenni, ez ad erőt nekem! Két hétre biztos, hogy befekszem a kórházba, ahol táplálnak majd, vitaminos és gyógyszeres kezelést kapok – árulta el a 21 éves lány, aki szinte már elfogy, testképzavara miatt, még most is husinak látja magát.

Fotó: Bors

Csak salátát képes enni, de azt sem szívesen

Öt évvel ezelőtt sokat csúfoltak, ami nagyon megviselt engem. Először bulimiás lettem, ma pedig már nehezemre esik az evés. Egyáltalán nem vagyok éhes. Ha megkérdezi, mi a kedvenc ételem, őszintén megmondom, már nem is tudom, nem emlékszem rá. Régóta csak salátát eszem, azt is keveset, de amikor a tükörbe nézek, még mindig a combos énemet látom – mondta elkeseredetten az énekesnő a Borsnak, bízik benne, hogy idén karácsonykor végre együtt falatozhat a családjával.

Szorongása miatt évek óta családja nélkül karácsonyozik

A december 8-i héten kell befeküdnöm a kórházba és remélem, minden jól alakul majd. Ha igen, karácsonyra hazaengednek. Évek óta nem ünnepeltem együtt a családommal, mivel nem tudtam enni, így a társaságban is folyton szorongtam emiatt. A célom az, hogy karácsonykor már egy kis adag töltött káposztát meg tudjak enni és végre ellazulva tudjam élvezni az életemet – fejezte be bizakodva Krizsán Lili, aki elszánt és szeretne végre meggyógyulni.

Anorexia: testi leépülés és lelki zavarok

Jellemzően a betegeknek testképzavaruk van, azaz akkor is kövérnek látják magukat, amikor valójában már csontsoványak. Ugyanakkor a többi ember testsúlyát, alkatát jól ítélik meg. A testsúly csökkentésére az ételek megvonásán túl, megerőltető sportokat, hashajtást, vízhajtást is végezhetnek. Az anorexia kezelése összetett, igen nehéz, hosszadalmas folyamat. Még ma is viszonylag magas a halálozás aránya, 20 éves fennállás esetén 15–20 százalék. A súlyosan leromlott testi állapotú (30 kg alatti súly) beteget mindenképpen kórházban kell kezelni, az intravénás tápláláson, életfunkciók monitorozásán túl, már ekkor meg kell kezdeni az érdemi terápiát.





Ezeket olvastad már?
Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás