RETRO RÁDIÓ

Kóbor János: Ezt soha nem fogjuk kiheverni





A tavalyi év végén néhány nap alatt vesztette el két tagját az Omega. Ezután Kóbor János úgy nyilatkozott, hogy „az Omegát végleg megölte a koronavírus”. De lehet mégis van remény a rajongók számára?



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.18.
megrendítő vallomás

Az Omega frontembere szerint „valamire mégiscsak jó volt” a világjárvány okozta teljes leállás: a Mihály Tamás és Benkő László halála utáni időszakban képtelenek lettek volna színpadra állni.

2022-ben ismét színpadra akar állni az Omega. Bár a legendás zenekar énekese korábban azt nyilatkozta, hogy „az Omegát végleg megölte a koronavírus”, úgy tűnik mégiscsak folytatják. 2020 novemberében meghalt Benkő László, majd napokkal később Mihály Tamás, a csapat basszusgitárosa is követte őt. A gyász nagyon megviselte a zenekar tagjait.

Kóbor János szerint nem hagyhatják cserben a közönségüket Fotó: Metropol

– Még teljes volt a csapat, amikor leszerződtünk azokra a koncertekre, amiket a járvány miatt el kellett halasztanunk. Azóta ketten távoztak, ami ma is felfoghatatlan, de ott van a mi hű közönségünk, akiket nem akarnánk cserben hagyni – nyilatkozta akkor az 59 éves zenekar frontembere.

Az Omega azonban folytatja, és lejátssza a már lekötött bulijaikat, és lázasan készülnek a jövő évi lemezbemutató nagykoncertjükre az arénában.

2022-ben ismét színpadra állnak MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

– A zenekar jövőre lesz hatvanéves. Ez világszinten is kivételesnek számít, nemhogy itthon – nyilatkozta Kóbor János a Borsnak. – Egyértelmű, hogy erre a kerek évfordulóra koncerttel emlékezünk. A barátaink elvesztését még nem hevertük ki, és nem is fogjuk soha, de be kellett látnunk, hogy ők is azt akarnák, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Az ő emlékükre is megy tovább az életfogytig tartó rock and roll. Magamért már nem csinálnám tovább, de a közönséget nem hagyhatjuk cserben.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás