RETRO RÁDIÓ

Megható tisztelet: Kóbor Jánosról a külföldi lapokban és híradókban is megemlékeztek





A legendás Rolling Stone magazin, valamint Európa-szerte a legnevesebb lapok és televíziós csatornák vezető híre volt Kóbor Mecky tragikus halála.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.07.
világhír

Meckyről a legtöbb európai lapban és hírportálon megemlékeztek. A híradásokban leírták, hogy koronavírusban hunyt el, miután kómában feküdt már két hete. Méltatták az Omega pályafutását, és szinte kivétel nélkül megemlítették, hogy a zenekar a keleti blokkban ugyanolyan nemzetközi sikereket ért el, mint a Rolling Stones világszerte.

A legendás Rolling Stone magazin az Omega történetét is ecsetelte

Kóbor 1962-ben, 19 évesen az egyik alapító tagja volt az iskolai együttesből álló Omegának. A következő években turnéztak többek között Angliában, ahol felvették debütáló lemezüket. 1968-ban jelent meg második stúdióalbumuk „Trombitás Frédi és a rettenetes emberek”, ami 100 000 példányban kelt el. A dalok a Rolling Stones, Beatles és Kinks hagyományait tükrözik, de a magyar népzene hatását is felvonultatják - írja többek között a Rolling Stone.


A német ORF a Rolling Stones-szal együtt említette az Omegát

Az Omegát 1962-ben alapították, és 17 albumot adott ki, amelyek 50 millió példányban keltek el világszerte. A keleti blokkban akkoriban a budapesti rockereket a Rolling Stones-szal együtt emlegették. A „The Girl with Pearl Hair” , azaz a Gyöngyhajú lány Omega-dalt többek között Frank Schöbels („Írj bele a homokba”) és a Scorpions („Fehér galamb”) dolgozta fel.

1968-ban megjelent második stúdióalbumuk 100 000 példányban kelt el. A dalok a Rolling Stones, Beatles és Kinks hagyományait tükrözik, de a magyar népzene hatását is felvonultatják - olvashatjuk az ORF online oldalán.

 

A német RTL is megemlékezett híradójában Kóbor János haláláról

Gyászolják Kóbor Jánost: 78 éves korában, rövid betegség után elhunyt a magyar rocklegenda, a kultikus Omega együttes alapítója és frontembere. Sajtóértesülések szerint a zenész november elején került egy budapesti kórházba koronafertőzéssel. Állapotát azóta kritikusnak minősítették - adták hírül.

 

, hogy megemlékezett az Omrega sikereiről, megemlítette, hogy a rapper, Kanye West a Gyöngyhajú lány című dalt felhasználta a New Slaves című slágeréhez 2013-ban, ami miatt Presser Gábor, megkereste Kanye ügyvédeit szerzői jogsértés miatt. Hosszas jogi eljárás után végül peren kívüli megegyezés született köztük.  

 

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás