RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ő Suzy új szerelme





Úgy tűnik Jolly volt feleségét is eltalálta Ámor nyila.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.09.
kapcsolat szerelem Jolly Suzy

Az énekesnő a Blikknek árulta el, hogy pár hónappal ezelőtt ismerkedett meg a férfival, aki nagyon sokat udvarolt neki és lelkileg is támogatta a nehezebb időkben.

„Másfél hónapja, egy privát rendezvényen ismerkedtünk meg. Részemről semmilyen érzelem nem volt még ekkor, de jólesett a figyelmes udvarlás, emellett pedig az első perctől fogva mindenben számíthattam rá, rengeteg segítséget kaptam tőle, elsősorban lelkileg. Most igyekszünk igazán megismerni egymást, kideríteni, komoly lehet-e ez a kapcsolat. Bár sokan próbálkoztak nálam az elmúlt évben, de még az udvarlásig sem engedtem eljutni senkit. Óvatos vagyok, nem vagyok már tinédzser, de tudom, nem maradhatok örökre magányos. Édesanyaként nem engedhetek meg magamnak futó kalandokat. Nekem mindennél, még a szerelemnél is fontosabb, hogy a kislányomat semmi ne zavarja meg. A válásunkat is nehezen dolgozta fel, stabilitásra van szüksége„ – jelentette ki Jolly volt neje, akinek udvarlója civil, ezért óvja a nyilvánosságtól. „Szerencsére megértő és türelmes, tudja, hogy magamban kell tisztázni, lehet-e jövője annak, ami elindult közöttünk. Bár mostanában sokat találkoztunk, időnként a fellépéseimre is ő vitt, nem szeretnénk elkiabálni az érzéseinket” – mondta a lapnak Suzy, akinek magánélete mellett a zenéje is új impulzust kapott. „Bevallom, a néhány hete felénekelt legújabb dalomat már ő ihlette. Nem véletlenül az a címe: Titokban szeretek egy barna srácot„ - árulta el az énekesnő.





Ezeket olvastad már?
Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás