RETRO RÁDIÓ

Megalázta a repülőn a modellt, mert túl kevés ruha volt rajta – Videó!





A gyönyörű modellre egy mellényt adtak, hogy eltakarják a kivillanó testrészeit, mivel a légiutas-kísérő szerint bikiniben volt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.18.
megalázó helyzet

A modellként és influenszerként dolgozó Isabelle Eleanore számára hamar rémálommá vált az utazása, hiszen a repülőgéphez érve azonnal megalázó viselkedéssel kellett szembesülnie.

A gyönyörű nő úgy készült a repülésre, mint mindenki más is, a számára legkényelmesebb ruhát vette fel. A felső része egy kis top volt, ami úgy tűnik, a repülőn dolgozók számára nem felelt meg az elvárható ruházatnak, hiszen nem engedték fel így a repülőre.

A Jetstar munkatársa konkrétan azt mondta neki, hogy „nem viselhet bikinit”, amikor megpróbált felszállni.

Végül csak úgy ülhetett a helyére ha felvesz valamit, mivel náluk nem volt semmi, amit felkaphatott volna, így egy jelzőmellényt kapott. Utólag úgy fogalmazott, hogy nagyon lealacsonyító volt a szituáció, és hogy megalázták őt.

Mi lett volna, ha ebben a szettben próbálkozik?





Ezeket olvastad már?
„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás