A korábban az életen szélvészként átszáguldó rockénekesnőt lecsendesítették az elmúlt egy év nehéz és néha fájdalmas hónapjai. Mint mondja, épp jókor történt vele a sorsfordító változás, amelynek a pozitív hatásait a magánéletében és a zenéjében is érzi már – foglalja össze a Keresztes Ildikó életében beállt változásokat a hot! Magazin.

Bölcsebb lett

Úgy tűnik, önmagához képest visszafogottá vált az elmúlt hónapok hatására.

Nagy hatással volt jellemfejlődésére a koronavírus (fotó: Keresztes Ildikó)

„A járvány nekem épp időben hozta a lecsendesedést, túlhajszoltam magam az utóbbi években. Magamtól nem álltam volna le, de most az egész világnak hátra kellett lépnie. Azt hittem, a többi ember is magába száll most, és jobb világra törekszik, de sajnos azt látom a környezetemben, hogy nem ez történik, és ez elkeserít! Viszont annak örülök, hogy belőlem ez az egész a jót hozza ki, talán még bölcsebb is lettem. Már tudom: csak a jóság és a szeretet az, ami előrevisz – a többi zsákutca.

És hogy mivel szokta magát „kirángatni a gödörből” és hogy hova utazna, ha erre újra lehetősége lesz, az kiderül a csütörtökön megjelenő hot! Magazinban, ahol egy terjedelmesebb beszélgetés olvasható az énekesnővel.