RETRO RÁDIÓ

Keresztes Ildikó kikerekedett, de most lett igazán boldog





„Ha most azt mondanák, holnap meghalok, boldogan halnék meg” — nyilatkozta az énekesnő.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.08.
bölcsesség

Keresztes Ildikó énekesnőként és színésznőként már eddig is maradandót alkotott, de hogy milyen különleges élete van, arra csak most jött rá a koronavírus-járvány alatt. Az énekesnőnek az elmúlt egy évben, fellépések híján bőven volt ideje átgondolnia az életét, a Ripost7-nek adott interjújából kiderült, végre harmóniába került önmagával.

Boldog vagyok és egy kerek egész! (Fotó: Keresztes Ildikó)

Ha most azt mondanák, holnap meghalok, boldogan halnék meg. Rettentő sok mindent kaptam az élettől. Annyi mindent, amit más öt élet alatt sem tapasztal meg. Nagyságok kollégája lehettem, amiért összetehetem a két kezem. Nagyon szép életem van! Most már tudom: el kell oda jutni, hogy az ember önmagában egy kerek egész legyen, de ezt a tudást nem adják 20 évesen. Lehet, hogy korábban nem mertem ezt kimondani, de boldog vagyok és egy kerek egész! A járvány időszaka talán arra volt jó, hogy sokan magukba nézzenek. Mindenkinek azt üzenem, hogy csak egy életük van, ne vesztegessék el veszekedésre, pénzhajhászásra, mert olyan gyorsan elröppen, hogy észre sem veszik. Az élet alapvetően qvaszép, ki kell használni! Vegyék el tőle, amit kínál!” — jelentette ki az énekesnő, akivel a bővebb interjút a kedden megjelenő Ripost7-ben és a ripost.hu oldalon olvashatjátok el!





Ezeket olvastad már?
Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás