RETRO RÁDIÓ

Dráma! Váratlanul elhunyt a népszerű DJ – Videó!





Gyászol a zenészvilág! Barátai a közösségi médián keresztül erősítették meg, hogy meghalt az 56 éves lemezlovas.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.08.05.
fájdalom

A zenei iparban K-Handként ismert, Kelli Hand 56 éves korában hunyt el. A halálának oka egyelőre még nem publikus – közölte a The Guardian. A DJ és producer halálát a közösségi médiában erősítették meg a barátai.

„Detroit first ladyje” – (Detroit első asszonya)

Kelli összesen 25 évig volt a zenei világ aktív tagja, aki eközben a „Detroit first ladyje” becenevet is megkapta. A lemezlovas nem véletlenül kapta ezt a becenevet, hiszen egy olyan szakmában volt elképesztő sikere, amit leginkább férfiak uraltak.

New Yorkban kezdte el a szakmát, ahol nagyon rövid időn belül nagy hallgatói tábort szerzett magának. Első lemezét 1995-ben adta ki, és egészen tavalyig folyamatosan megörvendeztette a rajongóit.

„Óriási tisztelet Kelli Handnek. Pár évvel ezelőtt végre találkoztunk, ráadásul pont Londonban” – búcsúzott tőle egyik zenésztársa, Mike Servito.

A népszerű DJ halálának okát egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, így a gyászoló rajongók még tudatlanul próbálják feldolgozni a váratlan drámát.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás