
Eltűnt pár napra - kiderült, hová ment Sydney van den Bosch
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Kasza Tibi és felesége, Darai Andrea „Manker” második kislánya néhány napja született meg Liza Panna néven.
Kétgyermekes édesapa már Kasza Tibi! A műsorvezető már duplán lányos apukává vált. Felesége nemrég térhetett haza a kórházból újszülött kislányukkal Kasza Liza Pannával. Otthon pedig nem más várt rá, mint a nővére Lora Bella.
Az idősebbik lányuk már nagyon várta húga érkezését, erről mesélt Darai Andrea Intsagram-posztjában, amely az első közös kép két gyermekükről együtt.
„Annyira büszke vagyok, Lora Bella Pénteken úgy jött haza az oviban ajándékba kapott lufijaival, hogy a sajátja mellé a kistesójának is kért rá matricát. Ma pedig a saját kis maciját amit mindenhova visz magával és nem győztem pótmacit szerezni neki, odaadta magától, hogy neki is legyen nyugi macija. Annyira aggódtam, hogy mit fog szólni ha már nem a pocakomban hanem itthon lesz egy pici baba és felborulnak a napjaink… de ő minden nap megmutatja, hogy teljesen feleslegesen tettem és olyan önzetlen, tiszta szeretettel szereti a húgát amitől kívánni sem tudtam volna jobbat” – írta bejegyzésében lányairól az édesanya.
A fotót itt tudjátok megtekinteni.
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Ellenállhatatlan: Kiszel Tünde lányának fotója mindent visz.
Elárulta a színész, mi járt közben a fejében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.