RETRO RÁDIÓ

Átadták a közmédia díjait, az is kiderült, ki kapja a Karinthy-gyűrűt





Harmadik alkalommal adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjakat szerdán azoknak, akik példaértékű munkájukkal, tevékenységükkel sokat tettek a közösségükért.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.08.
elismerés

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, minden évben megünneplik azokat az alkotókat, művészeket, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a közmédia teljesíteni tudja az alaptörvényben lefektetett érdekekhez, értékekhez ragaszkodó küldetését. Példaként említette, hogy a közmédia a magyar nemzet érdekeit tartja szem előtt, a globalizmussal szemben a nemzet szuverenitását, a magyarok közösségét szolgálja, feladata pedig a magyar kultúra megőrzése, védelme és ápolása. A közmédia az értékek megőrzését, az értékek teremtését részesíti előnyben, vallja a kereszténység nemzetmegtartó szerepét és értékként tekint a családra - sorolta a vezérigazgató.

A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója szerint a díjazottak egyben példaképek is, akikre büszkék lehetünk, mert kiemelkedőt alkottak. A vezérigazgató azt kívánta, a díjazottak hasonló szellemben alkossanak, dolgozzanak tovább, példát mutatva a közmédia alkotóinak, dolgozóinak.

A közmédia díjait Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért adta át. A vázákat a Hollóházi Porcelánmanufaktúra készítette.

A Sára–Csoóri Életműdíjat Vitézy László producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész kapta. A Sára–Csoóri Életműdíjjal egyszerre két személyiségnek, Sára Sándor operatőrnek, filmrendezőnek, és Csoóri Sándor költőnek, esszé- és prózaírónak, a Duna Televízió meghatározó alakjainak állít emléket a közmédia.

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének tiszteletére alapított Knézy Jenő-díjat Hajdú B. István sportújságíró, sportriporter, televíziós kommentátor vehette át.

MTI Fotó: Czagány Balázs

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió műsorvezetője kapta. A díjjal a Széchenyi-díjas történésznek, a Duna Televízió alapító kurátorának emléke előtt tisztelegnek.

Wacha Imre-díjban részesült Bényi Ildikó, a közmédia műsorvezetője, korábbi bemondója. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket.

A Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő. A díjat a Magyar Rádió egykori zenei igazgatójának, a Zeneakadémia hajdani főigazgatójának, a Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerzőnek, karmesternek, zongoraművésznek emlékére alapították.

fotó: Bors/Knap Zoltán

A magyar nemzeti hírügynökség alapítójának, az MTI kiemelkedő szerkesztőjének és parlamenti tudósítójának emléket állító Egyesy Géza-díjat Baraczka Eszter, a közmédia brüsszeli tudósítója és Németh Balázs, az M1 műsorvezetője kapta.

Herczeg Ferenc-díjjal tüntették ki Gulyás István szerkesztő-műsorvezetőt. Az elismeréssel a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg a közmédia.

Az ünnepségen átadták a Karinthy-gyűrűt is, ezt ebben az évben Laár András humorista vehette át. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó elismerést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

 





Ezeket olvastad már?
„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás