Kandech Evelyne szervezete a hétvégén adta fel a harcot. A magyar énekesnő egy pécsi kórházban küzdött a halálos kórral, és végig hitt a gyógyulásban. Mint a Bors megírta, a Megasztárból ismert előadóművész Sierra Leone-i édesapja Pécsett tanult közgazdaságot, és megismerkedett egy magyar lánnyal. Együtt tervezték leélni az életüket, ám Evelyne születése előtt a férfit hazarendelték katonának. Ahmed nem tért vissza többé hazánkba. Ott alapított családot, két lánya és két fia született. Evelyne-nel csak akkor találkozott, amikor az itthon már ünnepelt énekesnőt egy tévéstáb kiutaztatta az édesapjához. Attól kezdve a Facebookon tartották a kapcsolatot. Evelyne sosem volt képes feldolgozni, hogy szeretett édesanyja néhány évvel ezelőtt elhunyt. Az énekesnőnek a tragédia után volt is családja, meg nem is.

„Említette, hogy van egy kis betegsége”

Nagyon szerettem a lányomat, és fáj, hogy alig volt időnk egymásra. Így hozta az élet. Ezt életem végéig bánni fogom – mondta a Borsnak a gyászoló férfi, aki felidézte az utolsó beszélgetésüket is.

Említette, hogy van egy kis betegsége, de azt hittem, hogy tényleg csak egy semmiségről van szó. Valószínűleg nem akarta, hogy a testvéreivel izguljunk miatta – magyarázta Ahmed.

„Képtelen vagyok aludni”

Az apa felidézte a szívfájdító utolsó beszélgetésüket.

Amióta tudom, hogy a legnagyobb lányom nincs többé, képtelen vagyok nyugodtan aludni. Állandóan rá gondolok. Azon jár az eszem, hogy vajon miért alakult így az életünk. Minden vágya az volt, hogy még egyszer találkozzunk az életben, átöleljük egymást, de a sors kegyetlen volt hozzánk, és ez már nem adatott meg nekünk” – emlékezett szomorúan Ahmed, akit az is bánt, hogy a távollétében helyezik majd Evelyne-t örök nyugalomra.

Nincs miből ideutazni

„Sajnos nem tudok elmenni a temetésére, hiszen nem állok úgy anyagilag, hogy ki tudjam fizetni az utazást” – fejezte be Ahmed. Munkatársunkat megkereste Evelyne egyik húga is.

Az apa nem lesz itt a temetésen Fotó: YouTube

Bár földrajzilag távol éltünk egymástól, lelkileg nagyon is közel állt hozzám. Sokat beszélgettünk – mondta.

Ki temeti el Evelyne-t?

Kérdés, ki temeti majd el az énekesnőt. Evelyne hajadonként halt meg, miközben édesanyját évekkel ezelőtt elveszítette. Magyarországon nem született testvére. Mindez együtt megbonyolítja a helyzetet. Amennyiben egyetlen rokon sem jelentkezik a tehetség földi maradványaiért, az önkormányzatnak lenne kötelessége, hogy a végtisztességet megadja az énekesnőnek. A Bors úgy tudja, hogy a temetést Kandech Evelyne barátai szeretnék majd megszervezni.