RETRO RÁDIÓ

180 fokos fordulat Kaiser Ede életében, elhagyta Magyarországot





Közel húsz évet ült különböző bűncselekmények miatt a móri mészárlással is meggyanúsított egykori bűnöző, aki most új életet kezdett.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.28.
távozás

Kaiser Ede elhagyta Magyarországot. A móri mészárlás ügyében ártatlanul, ám más bűncselekmények miatt jogosan elítélt egykori bűnöző jó útra tért, és szeretne végre teljesen új életet kezdeni.

A 46 éves Kaiser Ede korábban nem volt éppen a becsületesség mintaszobra. A személyiségétől nem volt teljesen idegen az erőszak, ezért is dönthetett úgy, hogy bankrablóként épít karriert. 2005-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték a 2002-es, nyolc halálos áldozattal járó móri mészárlás ügyében, mint utólag kiderült, ártatlanul. A felmentése azonban nem jelentette az azonnali szabadulását, mert az egyéb tettei okán 18 évet így is a rácsok mögött kellett töltenie. Tavaly, június 1-jén szabadult. Azóta meghúzza magát, és igyekszik tisztességes életet élni. A Borsnak telefonon mesélt a mostani életéről.

Barátjánál helyezkedett el

Kaiser Ede tavaly júniusban szabadult (Fotó: Bors/Bánkúti Sándor)

– Már nem Magyarországon élek egy hónapja, de hogy hova költöztem, azt egyelőre nem szeretném elárulni. A lényeg, hogy a szülőhazámban mindent feladtam, pedig már kezdett az üzlet beindulni. Alapos okom volt rá, hogy így döntöttem – mondta az egykori bankrabló, aki a szabadulása után egy barátja építési vállalkozásában kezdett dolgozni.

– Gipszkartonoztunk és burkoltunk – mesélte Ede, és hozzátette: azóta rengeteget változott az élete.

– Miután kiengedtek a börtönből, néhány hétre a szüleimhez költöztem, hogy összeszedhessem magamat. Szoknom kellett a kinti világot, ahol már nem mások mondják meg, hogy mikor keljek és feküdjek, illetve zuhanyozzak. Utána a belvárosba költöztem, de már azt a lakást is feladtam – árulta el Kaiser.

Érzi az emberek szeretetét

Az egykori bűnöző Magyarországon érezte az emberek szeretetét. Szinte mindenhol felismerték, tudták, hogy ki ő, de értékelték az igyekezetét. Maga is úgy gondolja, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt, ő pedig szeretne ezzel élni. A szerelem is rámosolygott, egy lelkész hölgy személyében.

Idővel szeretném a páromat feleségül venni. Az eltelt hónapok alatt sok mindent megéltünk. Sajnos voltak bonyodalmak, de igyekszünk megmenteni a kapcsolatunkat. Tisztelem annyira, hogy a múltamból adódó hírverésbe már ne vonjam be. Ő egy külön személy – magyarázta Kaiser, aki egy ideig ugyanazt az autót használta, amit még elítélése előtt kapott, de azt már elcserélte. Mivel úgy látta, hogy nincs rá szüksége, az új kocsiját is eladta.

Levelezik régész megmentőjével

Kaiser Ede egy véletlennek köszönheti szabadulását. Szebenyi István amatőr régész egy erdőben bukkant rá egy fémkeresővel a Móron használt fegyverekre. A nyomozók aztán megállapították, hogy a magyar kriminalisztika legvéresebb bűncselekményének elkövetését következetesen tagadó férfi mindvégig igazat mondott.

– Edével manapság is tartjuk a kapcsolatot, de szoros barátság nem alakult ki közöttünk. Néha írunk egymásnak. Az élete lényegesebb történéseiről értesít. Őszintén kívánom neki, hogy kitartson, és hosszú távon boldog lehessen. Természetesen elsősorban rajta múlik, hogy meddig marad becsületes, de jól tudjuk, hogy volt már rá példa, hogy egykori bűnözők tényleg megjavultak – fogalmazott István.

Bocsánatot kért áldozataitól Kaiser Ede saját bevallása szerint is vásott kölyök volt. Már az általános iskolai tanáraival is többször összetűzésbe keveredett. Megesett, hogy a tanórák helyett üzletekből lopott, hogy az árut aztán a piacon eladja. Felnőttként már komolyabb bűncselekményeket is elkövetett, többek között pénzváltókat rabolt ki. Azóta minden sértettől nyilvánosan bocsánatot kért. Ezért járt a 18 év Kaisert a társaival 2000–2001-ben elkövetett budapesti és Pest környéki fegyveres rablások, köztük ékszerbolt és pénzváltó megtámadása miatt ítélték el. Több sikeres akció mellett néhány sikertelen, ám nagyon erőszakos kísérlet is terhelte a számlájukat. Így lehetséges, hogy fiatalon is rendkívül súlyos ítéletet, 18 évnyi börtönt kapott.

 





Ezeket olvastad már?
Ez a dolog az, ami megkeseríti Tatár Csilla életét

Ez a dolog az, ami megkeseríti Tatár Csilla életét

Megszólalt a legendás magyar műsorvezető, megvan a véleménye Bíró Adáról

Megszólalt a legendás magyar műsorvezető, megvan a véleménye Bíró Adáról

Nem kertelt a Házasság első látásra szereplője: hatalmasat csalódott és kitálalt a másikról

Nem kertelt a Házasság első látásra szereplője: hatalmasat csalódott és kitálalt a másikról

Debreczeni Zitát eltiltották a munkától

Debreczeni Zitát eltiltották a munkától

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás