Mintegy százfős stábbal érkezett Budapestre a kanadai világsztár, hogy fergeteges koncertet adjon a Sziget Fesztiválon.

Justin Bieber csütörtökön érkezett fővárosunkba csapatával együtt, és persze vele jött imádott felesége és közös kutyájuk is. A tényleg fantasztikusra sikeredett szigetes buli után ahogy kicsekkoltak, várta az énekest és embereit egy bérelt limuzinkonvoj, és azonnal Turára hajtottak

Justin a turai kastélyt választotta ünneplésre Fotó: Bors

A fákon is lógtak az énekes koncertjén

Dua Lipa és a kanadai énekes voltak az idei Sziget Fesztivál legdrágább előadói, őket övezte a legnagyobb érdeklődés.

A 13 éves kora óta reflektorfényben élő kanadai világsztár pénteki fellépésén is full telt ház volt, szó szerint a fán is lógtak. A nemzetközi sajtóból lehet tudni, hogy a tinibálvány közel 400 millió forintba került, de nemcsak a buli díja volt sok, hanem a kívánságlistája is hosszú. Korábban sokan írtak róla, hogy a sikereivel fiatalon milliárdossá vált sztár menedzsmentje meghatározott márkájú innivalókat, ásványvizet, üdítőt, rágcsálnivalót kért a napi ötszöri, séf által elkészített ételig nemcsak magának, hanem stábja összes tagjának.

A szervezők szerint 70 fővel érkezett a világsztár, de a budapesti fellépés előtt Helsinkiben mintegy százfős volt a Justin-csapat, ide is biztosan együtt érkeztek. Az énekes ugyanis családjaként szereti stábja tagjait, akik között saját orvosa és saját biztonsági szolgálata is van. Az sem titok, hogy a sztár nem lép anélkül a közönség elé, hogy embereivel és feleségével egymás kezét fogva ne imádkoznának – írja a Bors.

Az énekes pókembernek öltözött a koncert utáni partin, ahol szintén óriási hangulat volt Fotó: Bors

Marvel és szuperhős barátai a kastélyban

A 28 éves Justin Bieber Justice World Tour című koncertsorozata az énekes betegsége miatt júniusban megszakadt, több fellépését is le kellett mondani. Úgynevezett Rumsay Hunt-szindrómát diagnosztizáltak nála, lebénult a fél arca. Hatalmas volt a pánik, de végül a rajongók és a koncertszervezők legnagyobb örömére két hónap szigorú pihenés és speciális terápia után július 31-én folytatta Európában a sorozatot.

A világsztár és ezzel együtt hatalmas stábja is feszített tempót diktált idén, mint kiderült: szigetes bulijuk volt a szezonzáró. A helyszínről előre bérelt limuzinkonvojjal az egész csapat együtt utazott Bieberrel a turai kastélyba. Az énekes meglepetés csapatösszetartó partit szervezett embereinek, akik nélkül szerinte ő sehol sem lenne. A világsztár által megosztott fotókon kiderült, hogy az előadó Pókembernek öltözve szórakoztatja barátait, akik közül többen énekeltek is. A dekoráción is jól látszik a Marvel-tematika, amit bizonyára korábban leegyeztettek a szállodával. Természetesen kerestük a BOTANIQ Turai Kastélyt is, de titoktartásra hivatkozva nem nyilatkoztak.

Információink szerint a kastélyban is nagyon kedves volt mindenkivel a világsztár Fotó: Bors

Felesége hozzánk is elkísérte

Bieber magánélete 14 éves korától igazán hektikusan alakult. A szintén tinisztár Selena Gomezzel majd egy évtizeden keresztül se veled, se nélküled szerelemben éltek, és állítólag a magyar szupermodell Palvin Barbival is jártak. Mindenesetre Hailey Baldwint 2018 júliusában jegyezte el, két hónappal később össze is házasodtak, és azóta is boldog, kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. A szintén világhírű modell szinte mindenhová, így Budapestre is elkíséri szerelmét közös kutyusukkal, Oscarral együtt.

Csütörtökön érkezett Budapestre feleségével együtt Fotó: Bors