
Dopeman végre kimondta: Azahriah százmilliókon ül és gyűlölködik
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Az énekes-színésznő és a néhai Sissi élete több ponton is összecseng, Kata a válásai után értette meg a XIX. századi uralkodó életét és tetteit.
Drámai vallomást osztott meg a rajongóival Janza Kata. Az énekes-színésznő az MTVA NYÁR21 című műsorában mesélte el, hogy negyed évszázad alatt, saját magánéleti kudarcai után értette meg igazán Sissi császárné szenvedéseit.
– Annak idején ebben a történetben leginkább a gyönyörű ruhákat, a szerelmet láttam, a szabadságáért küzdő nőt nem igazán. De az elmúlt 25 év során az én életemben is sok minden történt. Két gyerek és két válás után most kezdem megérteni, mit érezhetett Sissi. Ez érződik az előadásomban is, vissza kell fognom magam, hogy a női dráma ne legyen olyan erősen jelen benne már rögtön a dal elején – árulta el Janza Kata, aki az Elisabeth című musicalben alakítja a császárnét.
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Ellenállhatatlan: Kiszel Tünde lányának fotója mindent visz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.