Britney Spears pár hónapja szabadult csupán apja hosszú évekig tartó gyámsága alól, amelynek során, amint arról a Metropol is beszámolt, még saját testéről sem dönthetett szabadon.

A „szabadulása” óta sem csitulnak az amerikai énekesnő körül a kedélyek, posztjai sokszor kiverik a biztosítékot. Így van ez legfrissebb bejegyzésével és a mellé feltöltött videójával is. Itt az énekes sárga bikini fürdőruhában, szemeit napszemüveg mögé rejtve vonaglik a kamera előtt, s mutatja meg idomait elölről, hátulról a követőinek. A bemutató közben kivillantja két Nap-tetkóját is.

A videó mellé írt bejegyzés nagyon zavaros, mint a sztár jelenlegi idegállapota. Az az ember érzése, mintha a sztár igyekezne kiírni magából amit érez úgy, ahogy éppen kipattannak fejéből a gondolatok, azt az érzést keltve a nézőben, mintha legalábbis valamilyen szer hatása alatt állna.

A posztot bár sokan megnézték már, mégsem értik.

  • „Fogalmam sincs, mi a fenét olvastam” – írja az egyik követője.
  • „Zavartan olvastam” – írja egy másik hozzászóló.
  • Várom, hogy valaki megfejtse a feliratot” – összegezte sokak véleményét egy harmadik.

Mások viszont más véleményen vannak.

  • „A szabadság csodálatosan néz ki rajtad” – jegyezte meg egy rajongója.
  • „Itt írja a következő ikonikus albumát?” – próbálja védeni egy másik.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Britney Spears (@britneyspears) által megosztott bejegyzés