Rendkívül nehezen viselte a járványhelyzet következtében kialakult bizonytalanságot Péterfy Bori. Az előadó nem csinál titkot abból, hogy a színpadon, egy alkotói folyamatban érzi magát igazán jól.

Ennek hiányában az elmúlt egy év komoly megpróbáltatás volt számára

„30 éve vagyok a színpadon. Az, hogy most kimaradt egy év, nem fog fennakadást jelenteni. Ezt az időszakot inkább pszichésen viseltem nehezen. Soha nem történt még olyan, hogy 1-2 hónapnál többet ne dolgozzak. Korábban a nyaralás is egy kínszenvedés volt nekem, sosem tudtam nyáron pihenni, nyaralni. Kicsit munkamániás vagyok, de az is hozzátartozik, hogy akkor vagyok igazán boldog, ha színpadra léphetek, ha alkothatok, ha benne vagyok egy kreatív flow-ban. Persze kezdetben ezt is meghozta a pandémia, egy érdekes „kísérlet” volt, amire reagálnunk kellett. Így a zenekarral közösen alkottunk és klipet forgattunk ebben az időszakban is” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Péterfy Bori, aki hamarosan ismét színpadra léphet.

Igaz, még nem a zenekarral, hanem színésznőként

Péterfy Bori

Az Operában tér vissza Péterfy Bori (Forrás: Sláger FM)

Megkezdtük a próbákat, az Operaház Eiffel-csarnokában lesz Molière: Az úrhatnám polgár című darabjának előadása. Emellett az Átriumban is lesz egy előadás, Alföldi Róberttel közösen, amely egy izgalmas Mefisztó-átirat. Mindkettőt nagyon várom már, ahogy a koncerteket is. Bár még mindig nem tudunk semmi biztosat a sorsukról, júniusra és augusztusra is gyűlnek már a felkérések. Nagyon várjuk már, kivárunk és reménykedünk, hogy színpadra léphetünk” – mondta a Hazai Sláger műsorvezetőjének, Faragó Jankának Péterfy Bori.