RETRO RÁDIÓ

Gáspár Bea: „Bánom, hogy nem lett harmadik gyerekünk!” – Videó!





Gáspár Bea és Győzike lányai már kirepültek a családi házból, ami nem könnyű a szülőknek. Bea nehezen viseli ezt az új helyzetet, de tudja, hogy ez az élet rendje, ő is fiatalon eljött otthonról.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.08.05.
elengedés

Ma reggel Gáspár Bea volt a TV2 Mokka vendége, ahol Pachmann Péterék arról faggatták, hogy mennyire nehéz nekik elengedni a lányokat. Bea elmondta, Evelin esetében ez nem volt annyira nehéz, mert ő külföldön tanul, így már régóta ünnepnapnak számít, ha hazamegy hozzájuk Nógrádba:

„Ilyenkor apósom tyúkot hoz, anyám süteményt süt, ez amolyan élményszámba megy nálunk” – mondta Bea.

Virág most érettségizett, oda nem vették fel, ahova akarta, de azt tervezi, hogy anyukája nyomdokaiba lép és szakácsnak tanul Budapesten. Bea bevallotta, ezt már nehezebben viseli így, mert ez azt jelenti, hogy mindkét lányukat nélkülözniük kell. „Ilyenkor bánom, hogy nem lett még egy harmadik gyerekünk” – sóhajtott fel.

Győzike jól viseli a lányok távollétét

Győzike Bea számára is meglepő módon jól viseli, hogy a lányok már nem laknak otthon, sőt még az udvarlóikat is kedveli. Sőt. Folyamatosan faggatja őket, mikor lesz esküvő, szeretné, ha Evelin és Virág „belecsapnának a sűrűjébe”.

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás