RETRO RÁDIÓ

Páratlan páros: Oszvald Marikához költözött Fodor Zsóka





A két színésznő évtizedek óta jó barátnő, az Operettszínház sztárja főztjeitől már most két kilót hízott a 78 éves színésznő.



Megosztás
Szerző: e.j.
Létrehozva: 2021.05.13.
furcsa pár

Gőzerővel készül a színpadi visszatérésre Fodor Zsóka. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színésznő számára az utóbbi egy év rendhagyón alakult: a koronavírus-járvány miatt összesen csak öt alkalommal állhatott színpadra. A visszatérésben pedig Oszvald Marika lesz a partnere, akivel merész döntést hoztak a siker érdekében.

Fodor Zsóka összeköltözött barátnőjével (Fotó: Markovics Gábor/Ripost)

– Az Összezárva című kétszemélyes darabunkat próbáljuk. Nem könnyű, hiszen nyolcvan oldalnyi szöveget kell megtanulnom, ráadásul Marika több darabban is próbál, éppen ezért remek megoldást találtunk ki. Leköltöztem Marikához, most is itt vagyok nála. Naponta több órát próbálunk, mert heteken belül itt a bemutató! A darab két asszonyról szól, akik bekerülnek egy idősek otthonába, és bár az erős és ellentétes egyéniségük miatt eleinte nem jönnek ki jól egymással, időközben egyre több közös pont derül ki a múltjukból, ami összeköti őket. Nagyon élvezem a közös próbákat, Marika ráadásul csodálatos vendéglátó! Hatalmas adag, isteni finom ételeket főz, egy-két kilóval már biztosan nehezebb vagyok, mint az érkezésem előtt – árulta el nevetve a Metropolnak Fodor Zsóka.

Kiderült, Oszvald Marika túl jól főz (Fotó: Világgazdaság/Móricz-Sabján Simon)

Visszatér Vili bácsi és Magdi néni

A színésznőnek az országos ismertséget a Barátok közt hozta meg, ahol a kotnyeles Magdi anyust alakította Várkonyi András oldalán. A két sztár a nyáron szintén visszatér, ugyanis egy több mint 20 évvel ezelőtti estjüket újítják fel.

– Barátságunk a hetvenes évek elején indult, évekig jártuk az országot a Keresem az uramat! című zenés esttel, ahol sanzonokat, kuplékat és vidám prózákat adunk elő. Andrásnak és nekem rendkívül hasonló a humorunk, így az első pillanattól fogva jól megértjük egymást. Ő a szinkronhangok császára, kiváló színész, és nem utolsó sorban az egyik legrégebbi barátom.

Fokhagymával és gyógyitallal él túl

A színésznő megkönnyebbülten áll színpadra hamarosan, hiszen már mindkét koronavírus elleni oltását megkapta. Az első adag kínai vakcinát nőnapon, a második húsvétkor.

– Úgy gondolom, az elmúlt egy évben mindent megtettem a vírus elleni védekezés érdekében. Az egész karantént mecseki sétával és pókerkockázással töltöttem a pécsi barátnőimmel. Ezen kívül ügyeltem a kézmosásra, a maszkviselésre, ráadásul hosszú évek óta vitaminokat szedek, különleges gyógyitalt iszom és a reggelt mindig egy gerezd fokhagymával kezdem. Vallásos ember lévén fatalista vagyok. Ha történnie kell valaminek, akkor úgysem tehetek ellene. Bízom a Jóistenben – fogalmazott a színésznő.

 





Ezeket olvastad már?
Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás