14 év után új nagylemezzel jelentkezett Charlie. A zenész nem tudja, lesz-e még albuma, azt viszont érezni fogja, mikor kell abbahagyni. Charlie szakmája mellett szerettei elvesztéséről is beszélt.

Az énekes jobb formában van, mint valaha Fotó: Metropol

A lemezről az énekes azt nyilatkozta a Blikknek, hogy a közönség felől nagy volt a nyomás, állandóan kérdezték, mikor jön az új album, addig is rendületlenül vitték a régieket aláíratni. Új albumán 50 énekes, zenész, kolléga szerepel. A vírus kapcsán azt mondta, azt szerencsésen megúszták, már be van oltva, ami leginkább az unokája miatt volt fontos. Egy évig nem nagyon látta őt. A sztár fájdalmáról is nyíltan beszélt. A felesége öt éve ment el, sok mindent halogatott, amit rendbe kellett volna már tenni, ezeket igyekezett pótolni, de közben rengeteget dolgozott.

Charliet sok veszteség érte az elmúlt években, családtagoktól, kollégáktól kellett búcsúznia. „A kollégák közül sokan elmentek az én korosztályomból, ilyenkor azért eszébe jut az embernek, hogy az élet mennyire mulandó. A családtagjaim közül hatan mentek el, a szüleim, a feleségem, az ő öccse, az anyósom és az apósom. Mindent nekem kellett levezényelnem, ez borzasztó dolog. Mert persze az embernek el kell menni, ez nem kérdés, csak az nem mindegy, hogy hogyan. Közben pedig dolgozni kell, mert az élet nem áll meg. Katikám halála előtt a fiammal váltottuk egymást háromnaponta, hogy mindig legyen mellette valaki, és közben ott volt az unokám, Erik is, aki még nagyon kicsi volt akkor. Nehéz dolgok ezek, mert ha az ember csak úgy elalszik, akkor az mindig könnyebb. Rengeteg kolléga is elment, Somló Tomit a mai napig nem dolgoztam fel” – vallotta be a lapnak.