RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő dolog derült ki Fekete Dávidról, ezt tervezi a börtönben





Egyelőre úgy tűnik, jól viseli a milliós sikkasztással vádolt korábbi megasztáros a börtönéletet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.20.
Bűncselekmény

Már két hét telt el azóta, hogy a győri tárgyalása után letartóztatták Fekete Dávidot, akit súlyos milliók sikkasztásával és további más bűncselekmények elkövetésével vádolnak. Az ex-megasztáros azóta még nem tett vallomást, bár korábban a károsultak azt mondták, hogy Dávid rájuk akarja kenni a dolgot, most mégis úgy néz ki, ennek pont az ellenkezője igaz. A rendőrség folytatja a nyomozást, valamint a károsultak kihallgatását. Az énekest a hírek szerint nem törte meg a börtönlét, sőt azt tervezi, hogy egyedül bűnhődik meg tettéért.

Nem engedték el Fekete Dávidot (Fotó: Bors)

„Úgy tudom, Dávid nem tört meg a börtönben, volt már három kihallgatása, és állítólag azt mondta, inkább elviszi egyedül a balhét, mint hogy másokat is bemártson. Siránkozik persze, de ez csak színjáték. Két ügyvédje van, egy pesti és egy győri, utóbbi majd minden nap bemegy hozzá”mondta a Blikknek Andrea, akinek 50 millió forintja és egy 20 milliós Mercedese bánja, hogy megbízott az énekesben.

„Egy ideig még tudtam követni a kocsi nyomát, de most már rendszámot cseréltek, így fogalmam sincs, éppen melyik cégre van írva. Nagyon várom, hogy engem is meghallgasson a rendőrség, hiszen rengeteg bizonyíték van a kezemben. Olyan hangfelvételek, amelyek egyértelműen elárulják, Dávid egy bűnszervezet tagja, és sok mindenkinek kell tartania attól, hogy beszél a rendőröknek” – magyarázta a károsult. De nem csak Andreának okozott komoly anyagi veszteséget Dávid. Egy másik károsultnak egy lakása bánta az énekessel kötött üzlet miatt.

„Amikor kiderült, hogy nem fogom visszakapni a közel 50 millió forintomat, a többi károsulttal együtt nyomozni kezdtem. Mint most már kiderült, Dávid sok embertől kért kölcsön, amit nem fizetett vissza, de közben felépült Lébényben az anyósa és az apósa házának a tetőtere. Úgy hiszem, ezekből a pénzekből állta Dávid a felújítás költségeit, miután úgy döntöttek a feleségével, Reginával, hogy a szülői házban élnek a gyerekekkel – nyilatkozta a Blikknek István, aki egy érdekes történetet is megosztott” – nyilatkozta a lapnak István. aki elmondta, korábban több szívességet is tett károkozójának.

„Miután a feleségével megromlott a kapcsolatuk, tavaly karácsonykor én vittem el Dávidot a gyerekekért, mert egyedül nem mert odamenni. Dávid aztán feldúltan mesélte, hogy a felesége azt mondta, „minek hoztad ezt ide, úgy is fel fog jelenteni” – mesélte István.

Gyűlnek a viharfelhők

Nem csak a börtön miatt fájhat Dávid feje, hiszen felesége Regina, válni szeretne férjétől. Vélhetően Reginánál akkor telt be a pohár, amikor kiderült, hogy Dávid a háromgyermekes asszony nevére 73 millió forintos hitelt vett fel, a cég működéséről azonban semmit sem tud a nő.





Ezeket olvastad már?
„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás