RETRO RÁDIÓ

Erre senki nem gondolt volna: ezért döntött a költözés mellett Agárdi Szilvi és párja





Az énekesnő elköltözött szerelmétől, de leszögezte, szakításról szó sincs. Krisztiánnal nem élnek együtt, de nagyon szeretik és továbbra is támogatják egymást.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.10.
Hatalmas változás

A napokban felröppent a hír, hogy Agárdi Szilvi és kedvese különköltöztek, ám arról nem szólt a fáma, hogy a szerelmesek ettől függetlenül továbbra is egy párt alkotnak. Az énekesnő a Borsnak elmondta, bár az élet most nehézségeket gördített eléjük, Krisztiánnal nagyon szeretik egymást és azon vannak, hogy idővel ismét együtt éljenek.

„Nem szakítottunk, csak el kellett költöznünk az albérletből. Valójában a szomszédunk miatt léptük ezt meg, mert nagyon furcsán viselkedett. Kezdetben azt hittük, hogy a férfi barátságos, de aztán kiderült, hogy komoly pszichés problémái vannak. Éjszakánként ébren volt: zajongott, tört-zúzott, mosott, állandóan zúgott valamilyen gép. Egy idő után már nem tudtunk nyugodtan élni abban a lakásban és eldöntöttük, inkább elköltözünk” – mesélte Szilvi, aki ezzel egy időben sajnos teljesen elvesztette a látását, így jobbnak tűnt számára hazaköltözni a családjához. Meg kell tanulnia vakon élni

Hamarosan eldől, hogy újra együtt élhetnek-e

„Minden olyan gyorsan történt. Először a szomszéd, aztán négy nap alatt teljesen megvakultam, de menet közben kiderült az is, hogy Krisztián életében is nagy változások várhatók. Hamarosan eldőlhet, hogy focistaként melyik csapathoz igazolják le. Nekem most az a feladatom, hogy megtanuljak „vakosan” élni, ezért hazaköltöztem vidékre a szüleimhez. Vakon kényelmetlen lett volna egy újabb környezetváltozás. A párom is visszament Nagykanizsára, de így is sok időt töltünk együtt. Nemcsak Krisztián jön el hozzánk, de én is gyakran meglátogatom. A kapcsolatunk különleges és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy mielőtt megvakultam, még hagyta, hogy lássam Krisztiánt – mondta meghatottan az énekesnő, aki mindenben támogatja szerelmét és mellette áll akkor is, ha nagyon messzire kell majd költöznie. „Még nem tudjuk, hogy melyik csapathoz szerződtetik, de ha Budapesttől nem túl messzire, nem kérdés, hogy vele tartok. Ellenkező esetben Krisztián nem várja el tőlem, hogy jelen állapotomban elköltözzek vele, de jól tudja azt is, hogy a munkám és a fellépések miatt is a főváros közelében kell maradnom. Támogatjuk egymást és számomra az a legfontosabb, hogy teljesüljenek az álmai. Miattam soha ne mondjon le semmiről„ – fejezte be Agárdi Szilvi, aki hamarosan megkezdi a rehabilitációját, de emellett már a nyári fellépéseire is készül. Böszörményi Lilla  

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás