Csak egy nyaralással egybekötött klipforgatásnak indult Peter Srámek isztambuli kiruccanása, de végül rendőrségi ügy lett dologból. Az énekesnek ugyanis megtetszett a Sehzade-mecset, amit még a 16. században építtetett I. Szulejmán szultán elhunyt fia emlékére. A muszlim kegyhelyen azonban nem, vagy csak szigorú engedélyeztetési eljárás után lehet forgatni, amiről az előadónak nem volt tudomása.

A rendőrök le is csaptak a stábra, és végül mindenkit be is vittek az őrszobára.

– Odajött hozzánk két rendőr, akik finoman szólva sem voltak kedvesek. Kérték a forgatási engedélyt, ugyanis mint kiderült, egy olyan történelmi jelentőségű helyen forgattunk, amihez már engedély kell. Ilyenünk persze nem volt, amit így utólag már nagyon bánok is, hiszen alaposabban kellett volna tájékozódnom a helyi viszonyokról, mielőtt forgatni kezdünk. Mindenesetre elvették a kamerát és közölték, hogy velük kell mennünk a kapitányságra – nyilatkozta a reflektoronline.com-nak az énekes, aki a Bors megkeresésére bővebben is mesélt a krimibe illő történetről.

Hogy mi történt pontosan, arról a napilap szerdai számában bővebben is olvashat. Keresse az újságosoknál!