A rutinos énekes 60 éve áll a színpadon és szinte nincs is olyan helyzet, amivel ne találkozott volna még. A koronavírus okozta helyzet azonban még őt is megviselte, a Ripostnak mesélt őszintén:

„Nem volt még soha öthónapos szünetünk, amióta az eszemet tudom” – kezdte a portálnak Zorán, majd hozzátette, a legfurcsább a helyzetben épp az, hogy látszólag nincs kinek játszani.

„Közönség nélkül még sosem játszottam. Nagyon nehéz szimulálni azt a visszajelzést, ami nekünk, ott fenn a színpadon létfontosságú” – magyarázta a zenész, aki a terveiről is beszélt.

„Elvileg októberben indul az őszi turnénk: húsznál több előadásunk van lekötve csak abban a hónapban. Izgatottan várom, hogy egyáltalán megtartható lesz-e a sorozat” – mondta a zenész, akinek a szervezők úgy tervezték meg az előadásokat, hogy maximálisan be tudják tartani a szabályokat, azaz csak 500 fő alatt zenélnek zárt helyen, ülő közönség előtt.

„Reméljük, hogy a közönség – kellő óvatossággal bár, de – jönni fog. Neki kell fognunk egy olyan helyzet megoldásának, amiben sem a zenészeknek, sem a szervezőknek nincs gyakorlata” – folytatta.

Zorán: nem volt még öt hónapos szünetem

1962-tól, azaz közel hatvan éve áll a színpadon egyedül vagy zenekarral Zorán, aki óriási rutint szerzett ez idő alatt, talán nincs is olyan helyzet a színpadon, amiből ne lenne képes valahogy kihozni a legjobbat. Ám arra, amit ez a nyár hozott, nyilván még ő sem tudott felkészülni.Kapcsolódó cikkünket itt olvashatja:http://www.borsonline.hu/celeb/bova-zoran-nem-volt-meg-ot-honapos-szunetem-video/209438

Közzétette: Borsonline – Bors Szórakoztató Napilap – 2020. szeptember 4., péntek