RETRO RÁDIÓ

Dolly elárulta, mikor fordíthat hátat a közöségnek a frontember





A Dolly Roll 2017-ben végleg megszűnt. A folytatás nem volt kérdés, inkább hogyan. Majd jött egy ötlet: tehetséges fiatalokkal áll egy színpadra a legendás énekesnő, hiszen ez nem állt távol sosem tőle. Így alakult meg a Dolly Plusssz, akik legújabb dalaikkal rendszeresen láthatóak a Bakelit Fesztivál című műsorban is a Zenebutikon.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.08.08.
Legendás sztárok

A műsor koncepciója szerint legendás előadók mellett fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak arra, hogy színpadra lépjenek vasárnap délutánonként. A Dolly Plusssz formációban mindkettő egyszerre teljesül, hiszen már a Dolly Roll-ban is volt rá példa, hogy fiataloknak engedtek teret egy albumon, egy-egy világsláger átdolgozásával.

A fiatalok Dollytól a színpadon meg tudnak tanulni egy olyan stílust, amit sehol nem oktatnak Fotó: Bakelit Fesztivál

„A stílus kicsit modernebb, kicsit talán latinosabb, de nem szakadtunk el a megszokottól” – mondta lapunknak Dolly. „Voltak tagcserék és egyre fiatalodtak a zenészek is, így Palcsó Tomi után már 2 zeneakadémista is erősíti a zenekari frontot, szaxofonon és harmonikán Susovich Szilárd, gitároknál pedig Michelisz Norman. Ők az új dalok hangszerelésében viszonylag szabad kezet kapnak. Ez van, amikor elsőre nagyon jól sikerül, de van persze olyan is, amikor újra kell gondolni az egészet – folytatta az énekesnő, aki mint egy mentor, igyekszik minél több mindenre megtanítani zenekarának tagjait.

”Azt hiszem, ők a színpadon meg tudnak tanulni egy olyan stílust, amit sehol nem oktatnak, és nem kis útravalót kapnak ehhez a szakmához a továbbiakban„ – fejtegette az énekesnő, aki szívesen adja át évtizedeken át megszerzett tapasztalatait a fiataloknak.

”Konkrétan mindenre megtanítom őket: színpadi viselkedésre, előadásra, előadásmódra, mozgásra. Mondok egy példát: az előadó nem fordít hátat a közönségnek, csak akkor, ha konkrét célja van vele„ – árulta el mosolyogva Dolly.





Ezeket olvastad már?
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás