RETRO RÁDIÓ

Curtis gyerekéről és az exéről vallott: „Olyan, mintha együtt élnénk”





A rapper szerint nagyon jó a kapcsolata volt párjával, a gyereküket egyetértésben nevelik.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.21.
gyereknevelés

Hála istennek, Krisztivel teljesen jó az összhang, együtt neveljük Doncsit. Nem vagyok hétvégi apuka, mindennap találkozunk. Csupán egy utcányira laknak tőlem, hogy bármikor láthassam. Megyek érte a bölcsibe, viszem tornára, otthonosan mozgunk együtt. Olyan, mintha együtt élnénk, és már magától mondja, hogy hol szeretne éppen aludni. Mivel korán szétmentünk Krisztivel, szinte ebbe született bele, hogy itt is és ott is van szobája. Szenteste viszont hármasban voltunk az anyukájával, ez is intelligencia kérdése” – mesélte a Curtis a hot! magazinnak annak kapcsán, hogy milyen a viszonya volt feleségével, Krisztikével.

A rapperre a különválás óta már az új szerelem is rátalált

Curtis a kosárlabdázó Judittal él együtt. „Judy edzésen van, amúgy ő is itt lenne; jól kijönnek Doncsival. Sok jó programot csinálunk a párommal kettesben is, és amikor csak tehetem, elmegyek a meccseire” – jelentette ki az énekes.

Szeretem a gyerekeket, Doncsiba szerelmes vagyok; bízom benne, hogy lesz tesója. Nem vagyok a legszigorúbb apuka: amikor csibészen rám néz, nehezen állom meg, hogy ne nevessem el a fegyelmezést!”- árulta el végül élete egyik nagy álmát Curtis.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás