RETRO RÁDIÓ

Drámai részletek derülnek ki a tüdőgyulladással Covid-osztályra került Csollány Szilveszterről





Rájár a rúd a magyar tornasportra, hiszen április 10-én a volt Tévétorna-sztárt, Bérczy Istvánt ragadta el a koronavírus, most pedig az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter felépüléséért küzdenek az orvosok.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.12.08.
borzalmas

A gyűrűn 1996-ban olimpiai ezüst-, majd 2000-ben aranyérmet szerzett, világ- és Európa-bajnok 51 éves tornászról, Csollány Szilveszterről a Bors megtudta: múlt pénteken tüdőgyulladással a soproni kórházba került. Mivel állapota gyorsan romlott, a fővárosba szállították, és azóta a Korányi kórházban, lélegeztetőgéppel kezelik. A Magyar Nemzet információja szerint koronavírus-fertőzést kapott.

Jómagam nem tudok részleteket Szilas állapotáról és hogylétéről – nyilatkozta a Borsnak Csollány egykori sikeres edzője, Vereckei István. – Maga az a hír is alapvetően meglepett, hogy a szervezete, az immunrendszere nem állt ellen a vírusnak, mert újabban félmaratonikat teljesített. Pedig a tornászok nem éppen arról híresek, hogy rajonganak a hosszútávfutásért.

A Bors egymásnak ellentmondó információkat kapott Csollány állapotáról: egyik szerint jobban van, míg másik forrásunk azt állította, válságos az állapota. A Racskás becenevű Vereckei sűrűn látta vendégül házában az 51 esztendős Csollányt.

Még afféle főzőversenyt is hirdettünk egymás között – mesélte a tréner. – Azt kívánom, hogy mihamarabb látogasson el újra hozzánk, és akkor kedvére készíthet valamilyen karácsonyi finomságot – mielőbbi felépüléséhez fohászkodom az égiekhez!

Szemére vetik az oltásellenességét

Noha olimpiai bajnokként, sokak példaképeként felelőtlenség volt, hogy Csollány Szilveszter oltásellenes bejegyzéseket posztolt a Facebookon, a lélegeztetőgépre kerülése hírére az oldalát ellepő kárörvendő, mocskolódó, jobb esetben csak kioktató hozzászólások is visszataszítóak.

Hát ezek után annyira nem tudlak sajnálni, ezt hívják karmának”; „Dolgozik az evolúció”; „Aki hülye, az haljon meg” – sorjáznak az ilyen és ehhez hasonló kommentek, kiváltva a józan többség felháborodását.





Ezeket olvastad már?
Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás