Ambrus Attila és felesége, Réka kicsattan a boldogságtól, nemsokára bővülni fog a kis családjuk. A születendő kisfiút Magornak fogják hívni. Így már négyen lesznek. A Viszkis elárulta azt is, miért erre a névre esett a választásuk.

„Feleségem választott, az elsőnél én választottam. Nagymamámra való tekintettel akkor az Annát választottam a kislányunknak, most már csak díszletként voltam jelen ebben a helyzetben. Egyszer én választok, egyszer ő” – nyilatkozta Attila a TV2 stábjának. Korábban az orvosok azt mondták, nem lehet Réka terhes természetes úton, ezért vágtak bele a lombikbébi programba az első gyereküknél, Anna így született meg. Ezért érte villámcsapásként őket a meglepődés, amikor mégis teherbe esett a nő.

Attila és felesége Réka Fotó: TV2

„Kicsim, mekkora a hasad, mi lesz veled nyáron” – mondta el nevetve Réka, hogyan észlelte párja, hogy változik a teste. Attila vette észre először Rékán, hogy megnőtt a pocakja. Először még csak puffadásra vagy valamilyen allergiás reakcióra gyanakodtak. Végül teszteltetett a hölgy. „Kijöttem falfehéren, és mondtam Attilának, hogy ezen két csík van” – árulta el Réka. A család igazi csodaként élte meg a dolgot, azonban a Viszkis óvatos, nem tervezett már 54 évesen apa lenni. „Nekem elég viszontagságos gyerekkorom volt, pont ezért féltem kicsit ettől az elején és három napig nem találtam magamat, nem tudtam, hogy ez jó döntés, vagy rossz döntés” – nyilatkozta Attila, azonban végül úgy döntött, hogy a 20 évvel fiatalabb felesége akkor is felnevelné a gyermekét, hogyha ő ideje korán távozna az életükből.