
Előkapta a legkisebb bikinit, mesés alakot villantott a magyarok kedvenc énekesnője!
Ezúttal sem szégyenlősködött a szexi sztár!
Milánóba tartó repülőútján lett rosszul a világsztár, akit Milánóba érve leteszteltek és ezek után azonnal kórházba is szállítottak, Az énekes közösségi oldalán üzent a rajongóinak.
Habár Bryan Adams már két dózis koronavírus elleni oltást is felvett, egy hónappal ezelőtt azt a hírt tudatta rajongóival, hogy ő is elkapta a vírust. Állapota azóta szerencsére javulni kezdett, annyira, hogy mostanra már olyan jól érezte magát, hogy munkaügyben Milánóba is elrepült, azonban a New Yorkból induló repülő fedélzetén váratlanul belázasodott - írja a Blikk.
Rosszullétét jelezte a személyzetnek, a leszállást követően pedig azonnal tesztet végeztek el rajta, ami ismét pozitív eredményt mutatott, tehát nagyon úgy tűnik, hogy egy hónap alatt sem épült fel a betegségből. A teszt elvégzése után mentővel azonnal kórházba szállították az énekest, akit azóta mindenkitől teljesen elkülönítettek.
Bryan a vizsgálatok közepette arra is szánt időt, hogy az állapotával kapcsolatban tájékoztassa aggódó rajongóit.
„Itt vagyok, most érkeztem Milánóba, és egy hónapon belül másodszor is pozitív lett a Covid-tesztem. Úgyhogy most irány a kórház. Köszönöm a támogatásotokat” – számolt be a történtekről Instagram oldalán Adams.
Ezúttal sem szégyenlősködött a szexi sztár!
Egymás után váltja valóra bakancslistás álmait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.