RETRO RÁDIÓ

Barlangászok keresték a magyar sztárzenészt





Berkes Gábor: Mire megtaláltak bennünket, már nagyon be voltunk tojva.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.01.
hihetetlen eset

A Keménykalap és krumpliorr, az Utánam, srácok!, a Barátom, Bonca volt szereplője, Berkes Gábor gyerekkori csínytevésekről mesélt.

Berkes Gábor zenész, zeneszerző, producer, egykori gyerekszínész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA 3-as stúdiójában – Fotó: Zih Zsolt/MTVA

„Egyszer az Utánam, srácok! forgatási szünetében kitaláltuk, hogy menjünk barlangászni. A Pál-völgyi-barlang egyik ma már bezárt járatánál zajlott a forgatás, mi pedig felturbóztuk egy kicsit a zseblámpákat, és rendes égőt kötöttünk rájuk. Igen ám, csak azzal nem számoltunk, hogy így tíz percen belül lemerül az elem, mi pedig ott maradunk a vaksötétben. Nos, ez persze így lett, mi pedig azt sem tudtuk, merre induljunk a sötétben, teljesen eltévedtünk. A stábnak persze közben feltűnt, hogy eltűntünk, ezért barlangászokat küldtek a keresésünkre, akik két óra múlva ránk is találtak. Mondanom sem kell, hogy akkor már nagyon be voltunk tojva” – idézte fel a történetet Berkes a Blikknek.





Ezeket olvastad már?
Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás