RETRO RÁDIÓ

Megszólalt Béres Alexandra: „Semmilyen bizonyítékot nem láttam, csak rágalmazást!”





Immár büntetőügyben folyik nyomozás a gyűlölködés és lejáratás szándékával létrehozott „A nagy Norbiréka biznisz” nevű Facebook-csoport adminjai ellen. A botrányt kirobbantó férfi céltábla lett, az édesanyja lakcímét már kiposztolták, őt pedig halálosan megfenyegették. Béres Alexandra most először szólalt meg az ügyben, ám kérésére a cikkünk mellé fényképet nem közölhetünk róla.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.29.
rágalmazás

Király Dávid Izmael önszorgalomból kezdett nyomozni pár héttel ezelőtt, kíváncsi volt, hogy vajon ki működteti „A nagy Norbiréka biznisz” nevű Facebook-csoportot. A Norbi termékeinek és edzéstervének köszönhetően 100 kilót fogyó férfi a hírek szerint nagyon gyorsan eredményre is jutott: szerinte – és ezt bizonyítani is tudja – Béres Alexandráék állhatnak a lejárató és Norbi családját durván sértegető közösség mögött.

A fiatal férfi a végsőkig harcol az igazáért Forrás: Bors

Büntetőügyben folyik nyomozás

Az egy héttel ezelőtt megjelent hír óta furcsa és ijesztő dolgok történnek az önjelölt nyomozóval. Büntetőügyben folyik már a nyomozás a csoport ellen – mondta lapunk megkeresésére Schobert Norbi, akitől azt kérdeztük, hogy az elmúlt napokban milyen előrelépések történtek az ügyben. „A részletekről nem tudok, és ha tudnék sem beszélhetnék, de megnyugvással tölt el, hogy a rendőrség komolyan veszi ezt az ügyet” – tette hozzá Norbi, majd így folytatta: „Nagyon jólesik, hogy a hazai sztárvilág képviselői kiállnak mellettem, az ügy mellett. Elsőként Dér Heni posztolt ki egy támogató szöveget a vállald az arcod hasteggel, majd őt követte MC Hawer, G.w.M és számos, nagy követőtáborral rendelkező influenszer. Talán elindul végre egyfajta társadalmi összefogás az arctalanság hamis biztonsága mögé bújó gonosz beszólogatók ellen.” Schobert Norbitól azt is megtudtuk, hogy Király Dávid Izmael annak ellenére is belevágott a nyomozásba, hogy sejthette, nem lesz könnyű dolga.

Betámadták a csoport tagjai

„Azt a szegény fiút szinte azonnal betámadták a csoport tagjai, fenyegető, sőt halálos fenyegetést is tartalmazó leveleket kap, az édesanyja lakcímét is nyilvánosságra hozták. Ennek a fele sem tréfa, és hűen tükrözi az említett csoport tagjainak viselkedését… egészen elképesztő” – tette hozzá a fitneszguru. Király Dávid Izmael élete teljesen megváltozott az ügy kirobbanása óta: „Pár nap alatt fordult meg velem a világ, ennek a csoportnak a tagjai mindent elkövetnek, hogy ellehetetlenítsenek” – mondta a Borsnak a férfi. „Nem tudok egy plázába elmenni, mert észreveszem, hogy levideóznak, beszólogatnak. A cégem adatait kiderítették, a csoportba betették az édesanyám lakcímét, nekem durva és halálos fenyegetéseket küldenek. A vállalkozásomat megpróbálják tönkretenni, a hivatalos Instagram-oldalamat letiltatták, azt nagy nehezen vissza tudtam szerezni, de így is több szponzor megszakította velem a kapcsolatot, mert nem akarnak részt venni a balhéban. Pszichológushoz kellett mennem, mert úgy érzem, hogy félek kimenni már az utcára, szóval totális káosz jelenleg minden, de nem adom fel!” – ömlött a szó Dávidból. „A fenyegetések és az általuk okozott anyagi kár miatt a rendőrséghez fordulok, és most már csak azért is végigviszem ezt az ügyet” – fűzte hozzá. Norbi kíváncsian várja a rendőrségi nyomozás eredményét
Fotó: Bors

Derüljön ki az igazság!

Béres Alexandra elsőként a Borsnak volt hajlandó nyilatkozni az ügyben: „Mélységesen elkeserít, hogy ilyen előfordulhat ma Magyarországon. Én semmilyen bizonyítékot nem láttam, csak ígéretet, hogy lesz, és rágalmazást. Az a célom, hogy ami történt, ne maradjon, és a jövőben se maradhasson következmények nélkül, ezért én is megtettem a szükséges polgári jogi és büntetőjogi lépéseket annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a nyomozóhatóság és a többi illetékes szerv ki fogja deríteni, hogy ki akarja bemocskolni a nevemet, ki és miért akar rágalmazni és megkeseríteni a mindennapjaimat. Remélem, amikor kiderül, a sajtó ugyanilyen lelkesen és hangosan nyilvánosságra hozza majd az igazságot!”

 





Ezeket olvastad már?
Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás