Korda György hatvannégy éve áll a színpadon. Ezalatt az elképesztően hosszú és sikeres karrierút alatt több száz slágert énekelt már el, és meglepő módon még mindig nem látni rajta a fáradtság legkisebb jelét sem. A múlt hétvégén a Balatonon töltött – természetesen Balázs Klári társaságában – egy napot. 83 évesen álldogált frissen vasalt ingben, zakóban a negyvenfokos hőségben, rezzenéstelen arccal. Mikrofonnal a kezében várta, hogy színpadra szólítsák.

Amikor a Bors munkatársa egy lopott pillanatban azt kérdezte tőle, hogy mi a titka a belőle áradó életenergiának, nevetve válaszolt.

Gyuri bácsi szerencsésnek vallja magát

„Én elképesztően szerencsés ember vagyok. Amit kaptam ajándékba a sorstól, azt csak nagyon kevesen kapják” – válaszolta. „A zenei karrierem gyakorlatilag az első perctől kezdve sikeres volt, jó dalokat énekelhettem, szeretett és szeret most is a közönség. Az életem viszonylag hamar révbe ért, amikor Klárikámat megismertem, 42 éve élünk boldog házasságban. És tényleg boldogan, nem csak úgy mondjuk ezt. Beutaztam a világot, jó emberek vesznek körül, a közönségem pedig őszintén szeret, szóval mit lehet erre mondani? Szerencsés csillagzat alatt születtem.

Gyuri bácsi nem gondol az elmúlásra Fotó: bors.hu

A szerencse egy dolog, de 83 évesen az emberek többsége már a csendes nyugdíjas időkre vágyik, sétákkal, sok alvással, csenddel. Korda György viszont ezekből a lehetőségekből egyikre sem vágyik – írja a Bors.

Az utolsó hang is ének lesz, ami elhagyja a torkomat

„Az én életem a pörgésről szólt és szól a mai napig, én egyszerűen megbolondulnék, ha nem kellene egy egész napon át semmit sem csinálnom. Én azért élek, mert dolgozhatok. A közönség figyelme, a zene, a sok ember körülöttem, ez az életelixírem. Ugyan 83 éves vagyok, de őszintén mondom, még nem gondolok az elmúlásra. Még tele vagyok tervekkel és életkedvvel. Az mondjuk igaz, hogy 2022-ben nagyon sokat mentünk Klárikámmal, és jövőre egy picit kevesebbet szeretnénk vállalni, de szívemből mondom: én addig leszek itt, amíg feladatom van. Valahogy azt érzem, hogy az életemnek nem úgy lesz vége, hogy eltűnök évekre a kíváncsi szemek elől, hanem felmegyek a színpadra, lejövök a lépcsőn és kész… Az utolsó hang is ének lesz, ami elhagyja a torkomat.