Szalóczy Pál, „a metró hangja”: Elkezdtem a hobbijaimnak élni

Szalóczy Pál őszintén mesélt az életéről a Hot! magazinnak.

Hot!: Ebben az évben lesz nyolcvanéves. Belül mennyinek érzi magát?

Szalóczy Pál: Mindig elképedek, ha arra gondolok, hogy pár hónap, és betöltöm a nyolcvanat! Fiatalkoromban matuzsálemnek láttam az ilyen korú embereket. Vannak, akik idomulnak a korukhoz – én nem vagyok erre képes. Persze, sokat számít, ha valakit olyan sorcsapás ért, ami miatt idősebbnek tűnik. Engem ez elkerült.

Hot!: A három infarktusát nem érezte sorcsapásnak?

Szalóczy Pál: Azok nem infarktusok voltak. 50 éves koromban derült ki, hogy van egy velem született szívbillentyű-problémám. Egyszer csak rosszul lettem a mikrofon mellett. Az orvos kiderítette az okot, és azt mondta, hogy gyógyszeres kezeléssel szinten tartható vagyok. Néhány hónappal később Olaszországban, egy sítúrán lettem megint rosszul. Kórházba kerültem, onnan szállítottak a Városmajor utcai szívklinikára. Megoperáltak és utána egyszer csak elsötétült előttem a világ, aztán arra ébredtem, hogy orvosok vesznek körül; azt mondták, hogy a klinikai halál állapotában voltam. A rehabilitáció után azt a tanácsot kaptam, hogy térjek vissza a hajdani életemhez. Ennek 22 éve, és azóta semmi bajom.

Hot!: A gyerekkorát a Balaton mellett töltötte. Hogy gondol vissza az akkori évekre?

Szalóczy Pál: Mintaházasságban éltek a szüleim, sírig tartó szerelem volt az övék; apám, aki másfél évvel élte túl anyámat, gyönyörű levelet írt neki a halálakor.

Apánk szemészorvos volt, tanársegéd, aki feleségül vette a hozzá beosztott ötödéves medikát. Keszthelyre úgy kerültünk, hogy amikor apám hazajött a háború után a német frontról, lecsukták másfél évre; rehabilitálták, de csak vidéken dolgozhatott. Imádtam Keszthelyt.

Szalóczy Pál testvére miatt kezdett el zongorázni

Hot!: Zenei tehetséget fedeztek fel önben, taníttatták. Hogy fogadta a család, hogy biológia–földrajz szakra jelentkezett az ELTE-re?

Szalóczy Pál: Zongorázni a bátyám nyomán kezdtem; ő zongoraművésznek és karmesternek készült, nagyon tehetséges volt. Orvos lett belőle. Én öt év után hagytam abba a zongorázást. Kiskamaszként lázasan olvastam az útleírásokat, bújtam a térképeket. A gimnáziumban beneveztek a Ki miben tudós? vetélkedőre, ahol a döntőig jutottam – nem kellett felvételiznem az egyetemre. Kötelező második szaknak a biológiát választottam, Az egyetemen már csak fél gőzzel tanultam, nem készültem tanárnak.

Hot!: Hogy folytatódott a zenei pályája?

Szalóczy Pál: A zongora helyébe a gitár lépett, és ezzel megnyílt egy másik világ. Kövér gyerek voltam, visszahúzódó, Ducinak hívtak. A színpadon jöttek a sikerek a lányoknál; a szereplés, a közönség mákony volt számomra. Apám kedvéért három évig tanultam operát énekelni a kitűnő tenor Szabó Miklósnál, aki azzal biztatott, hogy egy második Székely Mihály lehet belőlem. De túl mély volt a hangom, és az operairodalomban kevés ilyen szerep van. Az egyetemen bekerültem az ELTE kórusába, Baross Gábor karnagy azzal beszélt rá, hogy utazhatunk. Így jutottam el Párizsba, Amerikába. Közben megalakítottuk a Spirituálé Quartet­tet, amivel indultunk az 1968-as Ki mit tud?-on. Nem tudtak mit kezdeni velünk, végül Kincses Veronika lett a kategória nyertese. De közönségdíjasként kiutaztunk a szófiai VIT-re. Időközben ajánlatot kaptam, hogy legyek bemondó a televízióban, a rádióban. Elfogadtam.

Szalóczy Pál felesége társaságában sportcsatornákat néz

Hot!: Azokban az időkben sztárok voltak a televíziósok, Miért választotta elsősorban a rádiózást?

Szalóczy Pál: Tetszett, amikor benne lehetettem az esti híradókban, de valahogy ott nem voltam saját magam. A rádióban voltam otthon. Kővári Kati szervezett egy műsort Ezt is tudják címmel, amiben ismert televíziósok szerepeltek: Antal Imre, Kudlik Júlia, Tamási Eszter, Juszt László, Vágó István, Murányi László, Kertész Zsuzsa. Én Sarastro áriáját énekeltem, meg Paul Robson Old Man Riverjét. Lehoczky Zsuzsával, Felföldi Anikóval még táncos számot is bemutattunk Juszt, Vágó és Murányi társaságában. Két évig jártuk a legnagyobb sportcsarnokokat, két-két telt házas előadással.

Hot!: Meddig dolgozott a Magyar Rádiónál?

Szalóczy Pál: Negyvenkét évig. Még nyugdíjasként is ott voltam, aztán 2012-ben kezdték elküldeni az embereket. Csodálkoztam is, hogy az utolsók között került rám a sor.

Hot!: Hallgat rádiót, néz televíziót?

Szalóczy Pál: Olyan csatornákra fizetünk elő a feleségemmel, amiken minél több sportműsor van. A rádióban zenét hallgatok, de ha elkezdődik a locsi-fecsi a dalok között, akkor más állomásra kapcsolok.

Hot!: Az unokái felismerték kisebb korukban a metróban a nagypapa hangját?

Szalóczy Pál: Persze. A munkám miatt sajnos nem tudtam sem a gyerekeimnek, sem nekik ideális apjuk, nagyapjuk lenni. Tanítottam a Budapesti Kommunikációs Főiskolán. Amikor azt mondtam a fiatal hallgatóknak, hogy Szalóczy Pál vagyok, negyvenkét évig televíziós, rá­diós, az nem sokat mondott nekik. De amikor megszólaltam, hogy „Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak!”, felcsillant a szemük: „Jaj, a tanár úr!”

Hot!: Hogy él ma, nyugdíjasként, a negyedik feleségével?

Szalóczy Pál: Zsuzsa fiatalkori szerelmem volt, több mint húsz éve kerültünk újra össze, ő a fiam édesanyja. Én pedig elkezdtem a hobbijaimnak élni. Énekelek Bolykiékkal, megalapítottam a Hangoskönyv Színpadot, verseket mondok, felvettük a 77 magyar népmesét a vi­deó­meg­osz­tó­ra. A kerek évforduló kapcsán 2020-ban Carte Rouge címmel forgatókönyvet írtam a Trianon előtt közvetlenül történtekről. Elnyertem vele a legjobb forgatókönyv díját a Bujtor Filmfesztiválon, most jártunk Los Angelesben a filmmel. És újabb forgatókönyvön dolgozom; annyi mindent lehet még csinálni a hátralévő időben...