
Tragikus hír érkezett: legyőzte a rák a hercegnét
Mindössze 46 évesen érte utol a halál.
Az Önök kérték háziasszonyát 55 éves korában érte a halál.
Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, mindössze 55 évesen elhunyt Bényi Ildikó: sajtóértesülések szerint az Önök kérték műsorvezetője súlyos betegség következtében halt meg.
A közkedvelt műsorvezető hosszú ideje volt meghatározó alakja a magyar televíziózásnak. Bényi azonban az elmúlt hetekben már nem volt látható a képernyőn, helyét kolléganője, Radványi Dorottya vette át. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttünk néhány búcsúposztot, akik közel álltak Bényi Ildikóhoz.
Bényi Ildikó lánya, a szintén műsorvezetőként dolgozó Tótfalusi Fanni tavaly ősszel még egy remek hangulatú páros interjút adott édesanyjával a hot! magazinnak, amit a Bors idézett fel.
Tótfalusi Fanni többek között arról mesélt a hetilapnak, hogy elképesztően szoros a kapcsolata az anyukájával, és mindenben kikéri a véleményét.
„Sokat adok anyukám véleményére. Az M2 Petőfi TV-nél is műsorvezetőként dolgozom, anya pedig nézi az összes adást, azt követően pedig elmondja a véleményét, és tanácsot is ad, amire nagyon is szükségem van. Hiába az anyukám, képes objektíven hozzáállni a dolgokhoz. Nyaralni általában együtt megyünk, és közös hobbink a terápiás vásárlás is. Mivel közel lakom, így sokszor készülünk együtt műsorokra, de filmet is szoktunk nézni. Az idei nyár abszolút a Balatonról és az ingázásról szólt. A nagypapám Északkelet-Magyarországon él, ahol anyukám szülőfaluja van, így e két térség között jöttünk-mentünk” – árulta el Fanni 2024. szeptemberében. Akkor még nem sejtette, hogy a tavalyi lesz az utolsó közös nyaralása az édesanyjával.
Mindössze 46 évesen érte utol a halál.
A Házasság első látásra szereplője olyan beteg, hogy a lakását sem tudja elhagyni.
Hamarosan lehet jelentkezni a Lakásvadászok című műsorra!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre