„Magyar Péternek kelléknek kellenek a gyermekotthonok lakói!” – írta az államtitkár.
„Magyar Péternek kelléknek kellenek a gyermekotthonok lakói! A Tisza Párt elnökét valójában karácsonykor is csak a politikai haszon érdekli, nem a gyermekek sorsa” – írta friss Facebook-bejegyzésében Rétvári Bence. Jöjjenek a részletek!
„Minden jóérzésű embert felháborít, ha valaki gyermekotthonban élő gyerekeket használ arra, hogy politikai feszültséget keltsen, és hogy magára irányítsa a közvélemény figyelmét. Magyar Péter ismét feszültséget kelt a gyermekotthonok körül, most a karácsonyi adományokkal, a karácsonyi ajándékozással.”
– kezdte friss videós bejegyzésében Rétvári Bence államtitkár a Facebook-oldalán. Majd így folytatta:
„A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, azaz az SZGYF-nek jelezték, hogy nagyobb értékű adományokat akarnak eljuttatni gyermekotthonokba. Az SZGYF megköszönte az adományt, és jelezte, hogy egy jogszabály, egy 2023-as BM-utasítás rögzíti, hogy hogyan, milyen feltételek mellett lehet adományozni, és milyen blankettaszerű szerződést kell megkötni. Ezt a szerződést mindenki más megkötötte, volt nagy országos civil szervezet, sokmilliós adománnyal, volt országos élelmiszerlánc több tízmilliós adománnyal, de mindenki elfogadta az SZGYF által rögzített feltételeket, és azok szerint juttatta el idén karácsony előtt is a gyermekotthonokba az adományokat. Azét fontos, hogy az SZGYF-en és a gyermekotthoni dolgozókon keresztül jussanak el ezek az adományok a gyerekekhez, mert ők tudnak arról meggyőződni, hogy megfelelő állapotúak-e, megfelelő műszaki állapotban vannak-e, nem járt-e le a szavatosság idejük, illetőleg a gyerekek igényeinek, a gyerekek életkorának, a gyerekek speciális élethelyzetének megfelelő ajándék-e. A gondozók tudják, hogy mire van igazából szüksége a gyerekeknek, nem pedig a kívülről jövő adományozók. Együttműködtek abban is, hogy akár sajtónyilvánosan Magyar Péterék az SZGYF központi telephelyén átadhatják ezeket az adományokat, képeket, videofelvételeket készíthetnek, kitehetik, kiposztolhatják a közösségi médiás felületeikre. De mindezeket nem fogadták el.”
Rétvári Bence a történtek kapcsán kiemelte:
„Ha Magyar Péterék segíteni és nem politizálni akartak volna, már kedden 10-kor elvitték volna ezeket az adományokat, és a jó részük már ott lenne a gyermekotthonokban. Ha nem politikai hisztériát akartak volna kelteni, együttműködtek volna, ahogy minden más adományozó is együttműködött idén adventkor is. Magyar Péterék folyamatosan ahhoz ragaszkodtak, hogy ők döntsék el, hogy melyik gyerek milyen adományt kap, és ne a gondozók dönthessenek erről, illetőleg, hogy az átadáskor Magyar Péter személyesen is jelen lehessen.”
Végül így összegzett az államtitkár:
Jól látható, hogy ez az ügy és a következő napok várható történései sem a gyermekekről vagy a karácsonyi ajándékozásról szólnak, hanem Magyar Péter politikai hisztériakeltéséről és politikai haszonszerzéséről szólnak. Ha a gyerekek lennének a fontosak, a jogszabályok szerint eljuttatták volna ezeket az adományokat. De nekik nem a gyerek a fontos, hanem a politikai feszültségkeltés.
Nézd meg a teljes videót!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre