
Egy ország ereiben fagyott meg a vér: adás közben küldték haza a Dancing döntős párosát
Számukra azonnal véget ért a verseny.
Micsoda parádé, micsoda show! Egy egészen fantasztikus finálénak lehettünk szemtanúi. Ilyen nagyszabású, ilyen fergeteges döntőt talán még soha nem láttunk, az adás elején pedig az egyik páros 50 százalékos fölényre tett szert. A műsor közben azonban sokat alakult az állás, és végül rettenetesen szoros lett az eredmény, a differencia pedig egyre kisebb lett. Ahogyan azt már megírtuk, három produkcióval lépett színpadra valamennyi döntős. A három produkció bemutatása után az a páros, aki a legkevesebb szavazatot kapta a nézőktől, kiesik. ezt követően újraindul a szavazás, lenullázódnak az eddigi voksok, és a maradék két páros közül dől el, ki nyeri meg a serleget.
Nos, a dráma ideje is eljött. Túl vagyunk a három produkción, és már ki is derült, hogy a legjobb három közül ki nem jutott be a legjobb kettőbe. A nézők szavazata szerint Törőcsik Franciska és Baranya Dávid párosa köszön el, ez tehát azt jelenti, hogy WhisperTon és Tóth Katica, valamint Szabó Zsófi és Suti András párosa között dől el, hogy ki nyeri meg az idei szériát.
Top hírek


Nem hiszed el, ki van ott a tömegben Orbán Viktor országjárásának következő állomásán

Domján Evelin igazi konyhatündér: mindennap főznie kell otthon
Vastag Csaba feleségének mostanában nincs túl sok szabadideje.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre