
Szarvas Andi kislánya hamarosan elindul: „Egy pillanatra sem tudom egyedül hagyni"
Szarvas Andival anyaszerepről és kislányáról mesélt.
Berki Mazsi, ha valakit le akar nyűgözni, nem kell hozzá sokat tennie.
Berki Mazsi férje, Berki Krisztián halála óta sok bántást kapott, így amikor ismét rátalált a szerelem, először nem is osztotta meg a követőivel, majd amikor erre mégis sor került, még sokáig nagyon titokzatos volt az új párját illetően, még az arcát sem mutatta meg.

Szerelmük pedig olyan erősnek bizonyult, hogy azóta már szinte világgá is kürtölte, hogy ő és Kajári Zoltán egy párt alkotnak, már több szerelmes fotót is láthattunk kettejükről. Sőt, ezen túlmenően most Berki Mazsi megmutatta azt is, milyen az, amikor randira készül, hogy megdobogtassa szerelme szívét. Ennek pedig a rajongók is örülhettek, ugyanis aprócska nadrágjában megvillantotta hosszú combjait a sztármami.
„Ma este randi az új csizmámban” – írta lehengerlő fotójához Berki Mazsi.
„Bocsi, csak magánvélemény, a kutyát nem érdekli valószínűleg, de kikívánkozik. Ezek a csinos lábak szebb csizmát érdemelnének!” – írta Mazsi egyik követője.
„Hű de csini vaaaaagy” – bókolt egy másik.

Szarvas Andival anyaszerepről és kislányáról mesélt.

"Amikor ezt az órát elővettem, megszűnt a külvilág".

Most először fedték fel, hogy a Queen énekese Bibi-nek hívta lányát és több dalt is írt róla.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.