Elájult a Megasztár zsűrije a hallássérült Kiszel Jennifer előadásától

Hallókészülékkel állt a zsűri elé Kiszel Jennifer. A Megasztár zsűrijét teljesen ledöbbentette a lány tehetsége, aki csak az értékelést követően árulta el, hogy hallássérült.



Megosztás
Szerző: N.V.N.
Létrehozva: 2024.10.06.
Megasztár Conchita Wurst hallássérült

A Megasztár legújabb évadának talán legdrámaibb történetét láthatták a nézők. A szegedi, 17 éves lány, Kiszel Jennifer ugyanolyan versenyzőnek tűnt, amikor belépett a zsűri elé, mint minden más fiatal énekesjelölt.

Kiszel Jennifer, Megasztár
A Megasztár-zsűri 2024-ben sok elképesztő produkciót lát, ilyen volt a tehetséges Jenni előadása is (Fotó: TV2)

A Megasztár az első nagy lépcsőfok számára

Jenni a kisfilmjében árulta el, hogy kicsi kora óta énekel, de szakmai segítséget sosem kapott, sőt még az énekkarból is kitették, így sokáig nem tudta megtenni az első lépést, hogy elérje álmát: énekesnő legyen. Sokat csalódott, ám a fiatalt ez még inkább motiválta, és erőt adott neki, hogy megmutassa a nagy nyilvánosság előtt is tehetségét. Mégis leginkább magának akar bizonyítani, mert bármilyen hátráltatás is érte az életében – és ebből szép számmal akadt –, nem állhatnak az útjába.

Az az érzés, ami bennem van, hogy most itt lehetek, ott, ahol Magyarország legnagyobbjai születtek, szerintem egy leírhatatlan élmény.

„Nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy akik szeretnek, akik támogatnak, elkísértek. Lehet, hogy az én életemben ez lesz az első nagy lépcsőfok” – mondta Jenni.

Kiszel Jennifer
Megasztár 2024: A tehetséges lányt szülei és szerelme kísérte el a válogatóra (Fotó: TV2)

Lenyűgözte a zsűrit

A 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Conchita Wurst a Rise Like a Phoenix című dalával igyekezett elkápráztatni a zsűrit, és ez sikerült is neki, hisz mindenkit lenyűgözött. Az értékelés közben megkérte a zsűritagokat, hogy beszéljenek kicsit hangosabban. Megdöbbenve, értetlenül fogadták a kérést. A válasz, hogy ennek mi az oka, rendkívül meglepte a zsűrit, ugyanis csak ebben a pillanatban árulta el, hogy hallássérült, és hallókészüléket használ.

Valószínűleg ezzel születtem, három évig érzéssel énekeltem.

Csak négy hónapja került föl, anélkül tanultam meg énekelni” – árulta el a versenyző, aki hozzátette, szándékosan nem fedte fel előre a fogyatékosságát, mert nem szerette volna ezzel befolyásolni a zsűri véleményét.

Jennit személyisége, tehetsége, korrektsége pedig egyenesen továbbrepítette a középdöntőig, így még egészen biztos találkoznak vele a nézők a Megasztár színpadán.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás